A kis dumagép (12. hét)
Beléptünk a 13. hétbe, most június elejét írjuk. Jönnek a melegebb napok. Sokszor csak egy pelenkában van Bálint, mert így könnyebben elviseli a hőséget. A héten gondolkodtunk, hogy elmegyünk uszodába. Azonban minden méretű vízi pelus nagy volt még Bálintra, így nem mertünk megkockáztatni egy esetleges balesetet a medencében. Drága lett volna a medence tisztítást kifizetni.
A pelenkázás még néha úgyis sarkalatos pont, hisz a héten a jó folyékony babakakit Bálint hátáról vakartam le, mialatt még az utolsó nyomását az én ruhámra tolta a Drágám.
Így az úszást kicsit későbbre halasztottuk.
Bálint még mindig 160 ml tápszert eszik naponta 7x. A cumiját már le kellett cserélni a 3 cseppesre (ez már nagyobb lyukat jelent), mert kis türelmetlen. Nem bírja kivárni, míg a kis lyukún kijött az elegendő mennyiség. Azonban a hirtelen váltás nem tetszett neki, így mégis nagy duzzogva, de az egy cseppesből ivott tovább. (egy kicsit várunk vele és majd újra visszacseréljük a nagyobbat).
A legújabb kedvenc játéka, hogy a fejem fölé tartom. Ekkor hangosan kacag és kalimpál.
A játszószőnyegén már mindennel játszik, amit elér. Fel van rá akasztva csörgő, egy plüss bárány is. Ezeket nagyon szereti, mosolyog nekik és örül, ha pofozhatja. Folyamatosan beszél már mindennek. Óriási dumagép. (Mostanában minden ági, ez a legújabb szó, ági, egi, egü.)
Egy gyerekkori orvosom mesélte még Anyukámnak, hogy a baba, amíg megtanul beszélni az összes primitív nyelvet végig próbálja. Bálint mostanában csattog és kattog, mint a kis bushmanok – ha emlékszünk még az ominózus Istenek a fejükre estek filmre.
Emellé a furcsa „törzsi” nyelv mellé még sikongat is.
Cumizni még nem cumizik, azonban az ökle folyton a szájában van – ha épp nem beszél -, megfigyeltem, hogy mindig a bal keze az elsődleges. Azzal fog, azzal mutogat, azzal piszkál és az van a szájában. Ez még nem mérvadó, de kíváncsi leszek, milyen kezes lesz.
Még csak épp elmúlt 3 hónapos, de már néha oldalt fekszik. A kis kezével kitámasztja magát és így figyel mindent. Amint hanyatt fektetjük, dolgozni kezd, csöndben próbálkozik oldalra fordulni. (Ha dolgozik, akkor feltűnően csöndes.)
Azonban a fejét már nagyon stabilan (mert már születése után tartotta, de most már biztosan) és jó magasan tartja.
Az esti szertartás nem változott, csak részben. Esténként a fürdés után nem akar rögtön elaludni, azonban egy trükk bevált. Ebben az időben mi felnőttek kikapcsolódás képpen az interneten a Honfoglaló című játékkal játszunk. Bálint imádja a zenéjét és a hangját. Amint meghallja, szinte rögtön elalszik.
Én félek tőle, hogy megszokja ezt a rossz elalvási módot, de egyenlőre hagyjuk.
Meli
Maxim is kb. Ilyenkor kezdett el mondani mindenfélét..most 1974 hetesen a he szó a kedvence 🙂 ekkor ő is tartja szèpen a fejét és a kezem,illetve az ujjaim érdekeltèk a legjobban.