Angelina Jolie újabb műtéten esett át
Angelina Jolie a mellei után eltávolíttatta petefészkét és petevezetékeit is.
A színésznő a műtétről a New York Times-nak beszélt. Két éve mindkét mellét eltávolíttatta (maszektómia), azután, hogy a testében hibás géneket találtak, így szerette volna megelőzni a mellrák kialakulását. Tekintettel arra, hogy édesanyja, nagynénje, és nagyanyja is rákban hunyt el, nem akarta, hogy a kór vele is végezzen.
A beavatkozás azért volt sürgős, mert az egyik petefészkén nemrég daganatot találtak és bár ez nem volt rosszindulatú, mégis úgy döntött, hogy jobb, ha megelőzi a rák kialakulását. Egy családhoz közelálló barát szerint mikor megtudta, hogy daganata van, próbálta visszafojtani a pánikot, hogy talán sosem látja felnőni hat gyermekét. Angelina megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy a daganat jóindulatú, és ezután döntött a műtét mellett. A műtét során eltávolították petefészkét és petevezetékeit. A műtét következménye, hogy bár a méhe megmaradt, nem szülhet több gyermeket.
Angelina befejezésképpen azt mondta, hogy nagyon együtt érez azokkal a nőkkel, kiknek ezt a döntést sokkal korábban, még a gyermekáldás előtt kellett meghozniuk.