Bálint blogja

Az első hét otthon (1. hét)

A bizonyos bűvös 3 nap után hazamehettünk a kórházból.

Először azt sem tudtam, mihez kezdjek. Nagyon fáradt voltam, hisz szinte a szülés óta nem aludtam. Bálint az otthont megismerte, mosolyogva fogadta. Bemutattuk neki a lakást- úgy, hogy ezt már a pocakban is megtettük. Nagyon tetszett neki. Majd rögtön aludt egyet a kis ágyában.

Mintha már egy éve itt lenne úgy viselkedett.

Az etetésnél még mindig próbáltam a tejet, de sajnos nem jött belőlem semmi sem. Hiába a tejfakasztó teák, a mellszívó. Mintha a sivatagból akartam volna baracklevet csavarni. Esélytelen volt.

Így maradt a tápszer, főleg, hogy a mellemet már el sem fogadta a Fiam. 🙁

Elsőre csak 15-20 ml –t evett. Naponta 7 szer. Éjjel is, mint egy kisangyal 3 óránként pontban ébredt. Nem sírt, csak hallottam, hogy duruzsol.
Persze ilyenkor az anyuka nem is tud mélyen aludni, még a légy zümmögésre is felkeltem, hogy vajon Bálint ébredt fel?
Szerencsére másnap már mentek néha a 40-50 ml mennyiségek is. Olyan édes volt, mikor evett. Mindig hangosan nyögött hozzá. Kommentálta, hogy eszik (a mai napig nem tud csöndben enni).

1 hetes baba

A mi napirendünk úgy zajlott, hogy etetés után jött a pelus csere, hogy az ételt ne kösse össze az alvással. Majd jöhetett a játék és újra az alvás.

Azt olvastam, hogy ebben a korban a babák még kb. 10-15 percet játszanak, ami a nézelődésből és a hadonászásból áll. Hát Bálint nem akart aludni. Egész nap nézelődött, beszélgetett, mosolygott. És persze már régen tartotta a fejét, így ha felvettem a vállamra, akkor könnyedén tudott nézelődni. Ezt nagyon szerette.
A legjobb, amit igazán élvezett az a függöny nézegetése volt. Sötét bordó a sötétítő függönyöm és előszeretettel mesélt neki, de perceken át.:)

1 hetes baba

Érdekes volt látni, hogy a babám tényleg nagyon sokszor néz a fejem fölé. Erre kíváncsi is voltam, hisz tudom, hogy az ilyen picik, azok az embert az auráján keresztül ismerik fel, sőt 3 éves korukig látják a környező „nem létező” dolgokat is. Később előtérbe kerülnek a többi tanulni valók, mint beszéd, ismeretek gyűjtése tilalmak- forró a sütő stb-, így elfelejtik ezt a képességet.
Nagyon sokszor mosolygott a hátam mögött álló „levegőnek”. Sőt többször hangosan fel is kacagott.

1 hetes baba

Szerencsére a pelussal nem volt gond. És a benne levő termékek is hibátlanok voltak.

Szinte minden nap mutatott valami újat a Fiam. Hihetetlen volt. És érdekes, ahogy napról napra fejlődik a kis értelme, ahogy nyílik ki neki a világ.

Minden hét egy újabb csoda volt.

1 hetes baba