Bálint blogja

Bemutatkozok: Báint Péte (26. hónap)

Bálint a héten 26 hónapos lesz- még számolom a heteket is – és 113 hetes. 2013 május közepét írjuk.

Mostanában a Mickey egér játszótere a zsáner a tv-ben. Állandóan azt kell nézni. Bálint már szavakkal kéri ezt a műsort.

2 évesen még csak néhány alapszót tudott mondani, most azonban hirtelen, szinte napról napra bővül a szókincse. Nem szavakkal, hanem mondatokkal kommunikál.

Most már mindenkinek van neve is. Én anya vagyok. Anyum eddig  volt már Mammama, aztán lett Mám- ekkor anyu megkérdezte, hogy ez mit jelent, a nagymamám, vagy a komám. Bálint hangosan kacagott- és innentől kezdve meg is volt anyum új neve: Komám.

Bálint pedig természetesen: Báint Péte – Bálint Péter. Bár már be is tud mutatkozni: Jekkel Báint Péte…

Mivel én még 2 hétig dolgozom a TV2-ben – utána lesz 2 hónap leállásom – ezért anyu van napközben Bálinttal. Ezalatt sokszor emlegeti a fiam, hogy „mama puszi”, amit nagyon jól esik hallani, miután anyum elmeséli nekem. Azonban Bálint, ha hazaérek a munkából nem puszilkodós, sőt inkább sértett, hogy dolgozom.

A héten eszünk:

  • Sajtos kenyér – reggeli
  • Csirke hús, krumpli – ebéd
  • Eper – nasi
  • Borsófőzelék – ebéd
  • Joghurt – nasi
  • Húsleves- ebéd
  • Kakaó és süti – reggeli
  • Töltött paprikás- ebéd
  • Meleg szendvics – tízórai

Anyuval a héten sokat játszótereznek, Bálint imád csúszdázni. Már a nagy csúszdára is simán felmászik. A játszótér után még mindig a szokásos séták egyike- mint már lassan 1 éve- hogy meglátogatják az utca kutyusait. Bálint már név szerint ismeri őket.

A hétvégét anyunál töltöttük Esztergomban. Még nem mertem Bálintot egyedül lent hagyni, de lassan ennek is eljön az ideje- mert az ágyam amiben ott ketten alszunk Bálinttal kicsi- egyszerűen nem tudok már egy percet sem pihenni benne.

A leutazásunk alatt én elmeséltem mi történt a héten a munkahelyemen, Bálint pedig közben mint egy papagáj ismételgette amit mondok.

Esztergomban is mentünk játszótérre, sétáltunk a Duna- parton. Majd egyik nap kimentünk a Tescoba. Bálint az előtérben rögtön birtokba vett egy játszóházat. A nagyobb gyerekekkel is próbált barátkozni. Itt össze is futottunk az unokatesómékkal- Bálint nagyon megörült nekik.

Még most is ritkán alszik napközben Bálint, csak ha nagyon fáradt. Viszont így este viszonylag korán lefekszik. És 12 órát alszik éjjel.

A következő hét elején elmentünk fürdeni Pesten az Aquawordbe. Bálint nagyon élvezte a gyerekmedencét. Most már egyedül is járkált benne, az sem zavarta, ha néha eltűnt a víz alatt. Ebben azért biztos nagy része volt annak, hogy jártunk babaúszásra. Imádja a vizet és a vízbiztonsága is megvan.

Persze a gyerekmedencében is a csúszda volt a sláger. Igaz egyedül még nem engedtem lecsúszni, de együtt le kellett menni vagy 50x. Bálint nem tudott betelni vele.

Később kicsit átmentünk a nagy medencébe is. Itt Bálint kézben tartva úszkált, sőt a partról beugrált a vízbe is.

Kattints a képre és nézd meg nagyban!