Hírek

Bölcs Kövér mondta vala…felkészül Kovács Ákos

Szinte már kommentháború dúl az interneten Kövér László fideszes politikus kijelentése miatt, aki lényegében elmondta, hogy mi is lenne nekünk, nőknek a feladatunk.

“Nem akarjuk Magyarországot férfigyűlölő nők és a nőktől rettegő feminin férfiak, a gyermekekben/családokban csak az önmegvalósítás akadályát látó jövőtlenség társadalmává tenni. Azt szeretnénk, ha fiaink nem csak tanulhatnák, hanem értenék is Petőfinek ‘Ha férfi vagy, légy férfi’ című versét, ha lányaink pedig az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, hogyha unokákat szülhetnének nekünk” – mondta Kövér László a Fidesz vasárnapi kongresszusán.

Ergo a nő önmegvalósítása egyelő a szüléssel, persze a legmagasabb szinten. Hát köszönjük kedves Kövér László. Alig várom a következő kinyilatkoztatást.Valószínűleg ugyanazon a polcon találhatjuk, ahol a konyhában a helyünk, vagy a „Hajnalka te ezt nem tudhatod” is található.

Ne is keressük tovább az élet sokszínűségét, további célokat, mit nekünk művészet, irodalom, netán politika vagy sportsiker, mikor nekünk csak a szüléssel kell foglalkozni. Ezzel nekem a legnagyobb bajom az, hogy alárendeltnek érzem magam, és majd megmondja nekem az igazán bölcs férfi (jelen esetben Kövér László), hogy mire is vagyok hivatott. Kövér úr ezzel minőségi mércét tart nekünk, és bizony ezt a mércét ő skálázta be. Hát én ezt most szeretném visszautasítani, ha megengedi kedves Házelnök Úr. Bárhogyan is vetüljön önre a fény, bármekkora lángoló fáklya is ön hazánk sötét egén, én soha nem fogom önt az életbölcsesség bármilyen forrásának tekinteni, és azokat sem akik ezt valaha megpróbálják eljátszani. Több alázatot, szerénységet, és ami a legfontosabb több kétkedést kívánok önnek és a saját életem minőségi osztályzását kérem bízza rám.

Kövesd azt, aki az igazságot keresi, de messziről kerüld el, aki azt állítja, hogy megtalálta.”

Ui: Ezek után az énekes, Kovács Ákos egy interjúban azt találta mondani, hogy:

-„A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak.”

A riporter visszakérdezett, hogy akkor mi a dolguk a nőknek, amire az énekes a következőt válaszolta:” Hát, mondjuk a női princípiumot beteljesíteni, nem? Hogy mondjuk valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni.”

Néha kicsit fárasztó…szerintem Kovács Ákosnak az a dolga, hogy csendben maradjon…