Bálint blogja

Bölcsis beszoktatás és otthoni mutatványok (2,5 év)

Bálint már 31 hónapos- kész férfi- a mostani héten azonban 136 hetes. Ismét elnézést, hogy a heteket is írom.

Reggel ébredés után Bálint kiviszi a mosogatóhoz az éjjeli cumisüvegét. Ha elfelejtettem papucsot venni, azt is hozza utánam. Még mindig rendes és pakol. Nem tudom mikor múlik el, de azt hiszem már nem sokáig tart ez az állapot…

Este már rendesen van vacsora. Leül az asztalhoz és eszünk. Közben általában mesét néz, vagy most ami a nagy kedvenc a vetélkedő az M1-en, a Következő. Végig drukkol Bálint, hogy: „sikejül a bácsinak, nem sikejül a bácsinak

Az esti mese után azonban ha még nem alszik, akkor is elfekszik csöndben az ágyban és egyedül elalszik később.

Bálint most már számol. Nem csak felismeri a számokat 100-ig, hanem összead és néha kivon. Ez az ami rettenetesen érdekli. Ha csillag alakú puszedlit reggelizik mondja: „ Öt ágú csillag.” majd leharap egy ágat, akkor már 4 ágú csillag és így tovább.

Bölcsisem
Bölcsisem

Bálint a nyáron nagyon megbarátkozott a 3 éves Marcival. Sülve főve vele akart lenni, így mikor ürült egy hely a bölcsiben, soron kívül jelentkeztünk. Bálint szinte sóvárgott, hogy bölcsis legyen. Így a héten is a beszoktatásra mentünk.  1,5 éve nem ült a fiam babakocsiba, de most azzal járunk a bölcsihez, mert egyébként cipelteti magát. Az utóbbi hetekben hihetetlen anyás lett. A héten már ebédre is maradunk.

Az udvaron a bölcsiben is együtt játszik Marcival. Majd ha ott vagyok akkor szépen meg is ebédel. Utána irány haza. Otthon azért egy kis sírás van, hogy menjünk vissza.

Azt hiszem én tartok a bölcsitől, és ezt rá is nyomom a gyerekre. Én nem akartam soha a bölcsit, és ez bennem van most is. Rossz nézni, ahogy a gyerekek sírnak a mamájuk után, de ez az én problémám, a fiam jól érzi magát, és ez a fontos.

A héten eszünk:

  • Croissant, puszedli – reggeli
  • Brokkoli főzelék- ebéd (bölcsis)- ez ahogy mondja „naon finom volt”
  • Bolognai- ebéd
  • Pörkölt, nokedli, cékla- ebéd
  • Gesztenyepüré – nasi (bár a tejszínhab a legjobb benne)
  • Palacsinta – minden mennyiségben, most szinte naponta kell sütnöm
  • Pogácsa- nasi
  • Meggyleves- ebéd
  • Rántott csirkemell, krumpli – ebéd
  • Szőlő, banán- nasi
  • Almaszósz- ebéd (bölcsis)

A bölcsiben azért vannak már barátai Marcin kívül is. Bár inkább még csak úgy hívják a gyerekek játszani Bálintot, ő pedig még nem megy. Azért a bölcsi már egy mérföldkő. Itt már azért van veszekedés. A fiam hiába kér szépen egy játékot, akkor sem kapja meg. Ha lökdösik, akkor azért odaszól: „nem kell Bálintot lökni”, de azt hiszem ez kevés lesz a bölcsis életben maradáshoz.

A hét második felében már egyedül ment be a gondozó nénivel a kertből. Megfogta a kezét és ment. Bent is jól játszott, amíg valaki el nem kezdett sírni, utána már bőgött a fiam is: „anya, hazamenni”.

Egy napot pedig anyu vitte Bálintot, mert reggel be kellett menjek dolgozni. Bálint nála nem sírt, csak egyszer.

A bölcsi után én most dolgozom. Újra visszamentem a tv2-be egy másik műsor szerkesztését végzem, így délután nem vagyok Bálinttal. Este azonban le sem tudnám tenni, olyan anyás. Most mindent én csinálok. Fürdetés, fogmosás, esti pelenka, esti mese….más ott se lehet.

Anya is ezt szokta- én tanulom
Anya is ezt szokta- én tanulom

Mivel anyukám ének- magyar szakos tanár, mire is tanítaná a fiam. A hangokra. Bálint rettentő muzikális- anyu nagy örömére. Kapott rokonoktól kis játék szintetizátort. Úgy zongorázik rajta, mint a művészek. Hogy honnan vette nem tudom, mert sehol nem látott még ilyet. Mellé a hangokat már ismeri. És persze a violin és a basszus kulcsot is- ezt mondani is szereti…

A héten elvittük a Kisbaba Napló adományait is. Az első kört. Jó érzés volt hogy újra összefogtunk és segítettünk. Többször kellene. Jó volt látni az anyuka és persze a kicsik örömét. Attól, hogy valaki szinte a semmiből él, még lehet rendes, gondos és tiszta- sajnos sokan nem így gondolják. Egy végtelenül rendezett családot láttunk, hihetetlen szerény körülmények között. Azt hiszem ez a példaértékű, másoknak is.

Bálint bárhová megyünk, mindenkit megmosolyogtat. Mindenkihez beszél. Még a villamoson az ellenőrök vagy rendőrök is mindig adnak neki valamit.

Ha kérdezik hány éves: „két ész féj

Ha zászlót lát: Pijos, fehéj, zöld, ez a magyaj föld… Egyik nap utazás közben Bálint mondta a színeket, nekünk meg mondani kellett milyen zászlót takar.

Még délutánonként ha nincs sötét le tudunk menni a ház mögé. A többi gyerekkel imádják a leveleket söpörgetni. Illetve mi felnőttek söpörjük, ők pedig zsákba teszik, vagy beleugrálnak.

A hét közepén az ünnepen rokonokhoz megyünk. Névnapot köszönteni. Bálint imád a többi gyerekkel játszani, akkor is, ha ők azért már 10 év körüliek. Minden hülyeségben benne van. És persze mindent utánoz, amit nem kéne. Még most utoljára- bár ezt ott még nem tudtuk- találkozott Bálint a dédi mamájával is, aki sajnos pár nappal később meghalt.

Hét végén lemegyünk Esztergomba Komámhoz. Ő ugye anyu neve Bálint szerint- már nem lesz nagymama soha azt hiszem, de ez így egyedi. Bálint játszott, otthonosan mozgott ott is, pedig régen volt már ott. Zongorázott rendes nagy zongorán. És megtalálta a régi Rubic kockámat- nagyon tetszett neki. A szó is. Állandóan ezt hajtogatta.

Aminek örülök, hogy végre Bálint ad puszit. Igaz kérni kell, de ad. Vagy Pingu puszit- ami az orr összedörzsölése nála- vagy rendeset…