Az én szülésem története: Szerencsére nem volt semmi gondom a terhességem alatt. Július 4-re voltam kiírva. Június 29-én még semmi jele nem volt, hogy jönni akarna, hát kipróbáltuk a sokak által javasolt szexet.
Aztán éjjel el is kezdett valami folydogálni, de nem vészes. Egész délelőtt folydogált, meg néha, össze-vissza fájások voltak. Senkinek nem szóltam, mondom biztos csak jósló fájások. Lesétáltunk apához délután, ott már eléggé fájt, úgyhogy észrevette, és be is pánikolt. Mondtam hogy nyugi, ezért nem szóltam. Ez így ment estig. 21h körül már eléggé odavoltam, fájt, folyt… Apa kérdezte 100x-ra is hogy mehetünk-e. Mondom feküdj le, aludj amíg lehet. 22-kor lefeküdt, hogy alszik 1-2 órát amíg nem megyünk. 22:03-kor megbökdöstem hogy most már mehetünk, na pánik, pakolás meg minden.
Bent tartottak, éjjel. Egész éjjel ébren voltam, és vergődtem, mert 5-10 percenként fájt, nagyon… 7-kor szóltak, hogy hívjam apát, mert nem várunk tovább beindítják, huu. 8-kor beindították, kérdezték kérek-e gerincbe fájdalomcsillapítót, mondom ááááá nem… 10-kor könyörögtem hogy adjanak… beadták utána fél óráig csak simán bele akartam halni a fájdalmakba, semmi óbégatás.
Aztán elmúlt a hatása és megint visítás… könyörögtem hogy adjanak még, de nem lehetett, így elkezdtem fűzni a férjemet hogy szerezze meg és töltse be.
Olyan ügyes volt, végig ott állt de nem szólt hozzám, mert tudta hogy rossz vége lenne. Aztán rettenet kínok közt 11:45 körül meglátták az esélyét hogy mindjárt kipottyan, csak nyomjak… de már nem ment, úgyhogy doki nyomott… reméltem férjem nem látja mert leüti.
És úgy kiugrott belőlem a kis csibém hogy csak úgy plattyant, na férjem sírva fakadt, és megdermedt, (a köldökzsinórt elvágta, úgy, hogy még a plafon is tiszta vér lett) hiába kiabáltam ott a henteságyon hogy fényképezzen, semmi… csak potyogott a könnye és nézte ahogy fürdetik. Végül a takarítónő szólt neki hogy valamit mondani akarok. Aztán odaadták a férjemnek a babust, és végül nekem… Így, pár hónap távlatából már nem olyan fájdalmas a szülés.
