Vivi blogja

Csütörtök, Koppány öt hónapos.

Sziasztok! 

Koppány ma öt hónapos! 🙂 Igazi nagy fiú. 🙂 Egyre több új dologgal drukkol elő. 🙂 Egyszerűen imádom.


De kezdeném a mai napunkat.

Éjjel semmit nem aludtunk megint. Tíz percenként keltünk sírt, se cumi, se cici, semmi nem kellett neki.  Volt a kiságyba, sőt a nagyágyba mellettem is. Sírt, felvettem abba hagyta aludt, megint tíz perc megint fent volt. Hosszú volt az egy biztos. Hatkor meguntam ráfektettem a mellkasomra és úgy aludtunk egy órát. Hétkor kelt cicizni, evett, tisztába tettem, játszottunk kicsit, majd nyolckor elaludt. Persze a kezembe, hagytam egy picit mélyebben aludni, fél kilenckor letettem, fel is ébredt. Elvolt a kiságyba, így nem vettem ki. Én addig megreggeliztem, aranyosan beszélgetett, nevetett dürmögött,  pelenkát evett. Imádni való volt. 🙂 Aztán kilenc után jött a nyafi, kivettem, majd össze-vissza puszilgattam.

Születésemkor és öt hónaposan.

December tizedikén, kilenc óra három perckor megszületett, így öt hónaposan millió kis puszit kapott. 🙂 Utána betettem a hordozóba, mert nekem dolgom volt. Nagyon elvolt benne, nevetgélt. Most fél órára hordozóba tettem nem babakocsiba. Fél tízkor megjött apukám és öcsém. Koppány öcsémmel volt, míg én csináltam a dolgom. Majd tízkor megetettem. Megint nevetett, sikongatott, produkálta magát Ádinak (öcsém). Fél tizenegykor elaludt, egy óra múlva fél tizenkettőkor fent is volt. 🙂 Játszott, beszélgetett, produkálta megint magát Ádinak, majd egykor evett. Evés után pihenni tettem le egy picit a nagy ágyba, a párnára döntve. Megfogta az ujjam felhúzta magát ülésbe, tartottam a kis hátát, aztán visszadöntöttem. Majd megint felhúzta magát, és meg is tartotta pár percig, utána eldőlt, mint  a krumplis zsák. 😀

Egyedül csücsülök.

Visszatettem normálisan, majd próbálkozott egyedül is. 🙂 Fél három előtt elaludt, majd háromnegyed három után felkelt. Nővérem figyelt rá, míg boltba szaladtam. Négykor cicizett, majd kipróbáltuk az őszibarackot, elsőnek nem jött be, utána csak úgy kanalazta. 🙂 Imádom mikor kanállal eszik, olyan kis édes. 🙂 Játszott megint, sikongatott, udvaron volt pár percig, majd negyed hat fele elaludt. Hatkor kelt, mamázott (anyukámnál volt)  egy picit, majd fél hétkor evett. Ezek után kimentünk az udvarra, rettentően szeret kint lenni, nézelődni, majd egyszer ölemből kiakart mászni, tolta  a kis fenekét a föld felé, csúszott le. Letettem a lábfejemre, ülve és tetszett neki, nézelődött. Észre vett egy hangyát, majd vágta volna magát hason. Úgy érzem nem sokára már nem lesz akadálya és mehet a földre. 😀 Nyolcig voltunk kint, majd negyed kilenckor fürdés, negyed tízkor cici. Most alszik, de én is megyek, mert mindjárt kelhetek!

Jó éjszakát nektek! 🙂