Bálint blogja

Dackorszak (2,5 év)

2014 január 21-én kezdődik ez a hetünk. Bálint már 149 hetes és betöltötte a 34. hónapot is.

A héten már van bölcsi, de Bálint nem szeretne menni. Azonban most már ott alszik. Szépen sikerült igazából rögtön elsőre – amint a dadusok megpróbálták. A gond az, hogy így viszont otthon nincs alvás este időben. Estére már mindenki hulla fáradt, kivéve Bálintot. Van, hogy este 11-ig rajcsúrozik. Csak akkor hajlandó már aludni, ha én is lefekszem. Gondok lesznek azt hiszem.

A dadusok szerint nagyon látszik rajtam, hogy lelkiismeret furdalásom van amiatt, hogy dolgozom. Bálint ezt kihasználja.

Beléptünk a kőkemény dackorszakba is. A bölcsiben megnyugtattak, hogy ez az állapot csak 18 évig fog tartani.

Bálint addig mantrázik valamit amíg el nem éri a célját, mert az ember elveszti a türelmét. Ez nem jó. Mivel egy idő után megkapja amit akar akkor is, ha elsőre nem akarjuk. Ravasz a gyerek és én enm vagyok elég határozott.

A héten eszünk

  • Bölcsis ételek- még mindig mindent pépesítenek, ez nagyon idegesít

Otthon bölcsi után sokat játszunk. Most a társasjáték nagyon tetszik Bálintnak, de már kezdi a hisztit, ha nem ő győz. Szinte már mindenért megy a hiszti. Nagyon kezdi feszegetni a határait- meg az idegeimét is.

Bálint lefényképezte Csofit
Bálint lefényképezte Csofit

Bálint mostanában keveset mesél. Csak ha kedve van, akkor azonban be nem áll a szája. A bölcsiről ha kérdezem, nem válaszol. Vagy azt mondja nem mesélek. Aztán ha este mellé fekszem az ágyban az esti mese után, akkor csacsog. Utánozza, hogyan sírt utánam, mikor kivel játszott.

A héten a dadusok hazaküldik a Bálintról írt feljegyzéseiket. Nagyon tetszik. Bálint barátságos gyerek, mindenki szereti. Reggel ha beér, köré gyűlnek a gyerekek és ölelgetik. Persze ezt gondolom ki is használja. Sokat játszik, de persze hiszti is van, ha kell. Nem gondoltam volna, de Bálint igazi kis alfa hím a csapatban.

A hétvége gyorsan eltelt. Bálint és én ketten voltunk. Végre. Én már nagyon vártam. Bálint is. Mire azonban odakerültünk volna, Bálint nem akart velem játszani. Csak kiszolgáltam egész nap. Ez nem esett jól nekem, mert alig vártam, hogy együtt legyünk.

Leszedtük a fát
Leszedtük a fát

Vasárnap leszedtük a karácsonyfát. Ez legalább tetszett Bálintnak. Ebben segített, de egyébként vasárnap sem nagyon foglalkozott velem. Ha én közeledtem felé akkor ő elhatárolódott. Nagyon félek, hogy az apjával való nagyon súlyos – évek óta húzódó- párkapcsolati problémáink kihatnak rá, és rossz irányba viszik az érzelmi fejlődésben. Függetlenül attól, hogy az apja nem él velünk. Nem jó ez így. Sokat sírok emiatt, hogy hogyan lesz.

A következő hét elején nem volt kedvem főzni ezért Burger Kinges vacsi volt. Bálintot még soha nem láttam így falni. Most evett ilyet először. Minden keze tele volt az étellel, rágni is alig rágott. Nem tudom milyen anyagok lehetnek ezekben az ételekben, de a főzeléket még sosem ette így, meg semmi mást.

Vacsora
Vacsora