Elhagyott! És a gyereket is el akarja vinni!
Nagyon el vagyok keseredve. 10 éve élünk együtt a párommal, szerettük egymást. Igaz, hogy az utóbbi időben több volt a vita, de hol nem. Két gyerekünk van egy kisfiú ő 8 és a kislányunk 6 éves. A párom pár hete már gyanúsan viselkedett, de mindig a munkájára fogta. Aztán egy vita hevében közölte, hogy van egy barátnője, aki ráadásul 15 évvel fiatalabb nála- szinte még gyerek. Vidéken él és ő hozzáköltözik. Egyszóval elhagy. Viszont mivel a kislányunk a „kedvence”, természetesen őt magával viszi. A fiú az enyém lehet. Azt hittem rosszul hallok. A lányunk most kezdte az iskolát, imádja, meg is szokta, be is illeszkedett. Városi iskolába jár, esze ágában sincs elmenni vidékre, új iskolába stb. Napok óta csak sír, hogy nem akar apával menni- ráadásul egy új tini anyukához. De a párom hajthatatlan. nem tudunk megegyezni, így marad a bíróság. De bennük igazából nem bízom. Nagyon sok rosszat hallottam már, hogy a gyerek a legutolsó aki érdekli őket és vettek már el így gyereket. Sőt adtak oda úgy apukának, hogy az bántalmazta is…Nem látnak bele az életünkbe, nem érzik min megyünk most át…Mit tegyek?