Ezen a héten a kapcsolatanalízisben is nagy ugrást tapasztaltam. Mivel beléptünk azokba a hetekbe, hogy Kisfiam már hall, ezért érdekesek voltak a kérdései is.
Miután bementem hozzá, rögtön hozzám szaladt. Átölelte a lábam. Adtam neki egy puszit, azonban nagyon izgatottnak tűnt a szememben. Játszani akart, de azonnal.
Először egy kis vonattal láttam játszani, rögtön meg is kérdezte, hogy az micsoda?
Elmeséltem, hogy ez egy közlekedési eszköz (már hallja a körülöttem levő világ zaját), ami embereket szállít. Én is utazom vele néha – néha. Nagyon érdekelték a vonatok. Hirtelen eszembe jutott a Vasúttörténeti Park. Képeket vetítettem róla, és mondtam, hogy majd elmegyünk oda és megnézzük a vonatokat. (Eszembe jutott a nagypapám, aki mindig mozdonyvezető – akkor még gőzmozdony – szeretett volna lenni. És nekem is volt egy korszakom, mikor minden áron mozdonyt akartam vezetni, de megtudtam, hogy az egyetlen szakma amit nem végezhet nő, így lemondtam róla.)
Ekkor Bálint már az ölemben ült, néha a csodálkozástól a szája elé kapta a kezét. És kacagott. Rettentő édes volt, igazi Kisfiú. Elmeséltem neki is, hogy a dédapja szeretett volna ilyen szép fekete gőzmozdonyt vezetni. És vetítettem róla is egy képet. Bár a Bálint dédapját, aki az én nagyapám volt, már én sem ismertem.
Meglepett a képre adott reakciója, mert azt mondta tudja, hogy ő a dédapja. Gondolom mielőtt leszületett volna találkoztak.
Nagyon örült a Kincsem, hogy idekint ennyi ember vár rá.
Majd ismét visszatért a mozdonyokra. Érdekelte, hogyan működnek. Hát nem vagyok egy műszaki zseni, de igyekeztem elmagyarázni. Levetítettem neki a mozdonyt is.
Ezután inkább áttértem a többi közlekedési járműre. Elmeséltem a történetüket, ami épp eszembe jutott. Mutattam képet egy lovas kocsiról, Majd egy ló által húzott vonatról is. Bemutattam – a mindenki által ismert fekete-fehér képsort -, ahogyan az ember lábbal hajtva az égbe emelkedik. Ezen jót nevetett.
Majd már egy repülővel játszott az ölemben. Itt is azonban a mechanikus dolgok érdekelték, hogyan működik.
Ezek a gondolatok biztos nem tőlem eredtek, mert ha rajtam múlt volna, akkor az állatok lettek volna a téma. Nem pedig a műszaki kérdések.
Ezután igyekeztem inkább a járműveket bemutatni, mert a műszaki kérdésekre nem tudtam választ adni. Mutattam egy képet egy kádról, ahol a vízben lebegnek a kishajók. Meséltem, hogy ez is jármű csak nagyban.
Persze magam alatt vágtam a fát, mert megkérdezte, hogyan marad a vízen a hajó , a mozdony pedig miért nem? Régi fizika tudásomat elővettem, de nem tudtam volna neki úgy elmagyarázni, hogy ne legyen bonyolult és ne hozzon elő újabb és újabb kérdéseket.
Mondtam, a családban lesz olyan, aki majd mindent el fog tudni neki magyarázni.
Bemutattam ezután a tengeralattjárót, hogy még a víz alatt is tudunk utazni. Természetesen itt az érdekelte, hogy akkor ez miért merül el? Már úgy éreztem magam, mint az iskolában felelés közben.
Az analízist vezető segítette nekem, hogy mondjam azt neki, majd szépen mindent meg fog tanulni.
Ezután már mennem kellett. Még gyorsan néhány képet vetítettem neki. Egyet az autóról, de az egyáltalán nem érdekelte. Mutattam még hatalmas hajókat, óceánjárót. Pont a Titanic nagy hajtóműve ugrott be, de persze megint nem tudtam, hogyan működik.
Búcsúzás után még megkérdezte, hogy fogunk-e majd utazni ilyen járműveken. Mondtam én még nem utaztam, de biztos fogunk majd.
Ezután gyorsan megpuszilgattam és eljöttem.
Rájöttem, hogy a fiam a műszaki oldalt értékeli. Bár fiú.:) A másik dolog amit levontam a beszélgetésből az volt, hogy hihetetlen én viszont mennyit nem tudok ezekről, így, ha őt ez érdekli, nekem is újra tanulnom kell.