Harmincadik hónapunk, azaz két és fél év.
Sziasztok!
Megjöttem a harmincadik hónapunkkal, ami ugye két és év. 🙂 Június 11. – Július 9.
A megszokott módtól eltérek most már. Nem tagolom részletekre, mert már nem történik egy hónapban olyan sok minden. Most simán leírom mit tud 2,5 évesen.
Menni, mászni, motorozni, lépcsőzni- még csak kapaszkodva -, ugrálni, egyszóval mindent, amit a vele egykorúak. Mondatokban önállóan és folyékonyan beszél, érvel és megmagyaráz. Tízig egyedül számol; felismeri a színeket; mondókázik; rajzol fejeket; megnevezi a rajzait; egyedül eszik; próbálkozik az egyedül öltözéssel/vetkőzéssel; a pohárból ivással; Fogékony a mondókák tanulására; ért a szóból; illedelmes – előre köszön mindenkinek-; segítőkész; és persze ÉDES és ARANYOS. 😀
Egyéb dolgok a hónapban:
Jún. 14.-én mentünk apósékhoz este. Kopi délután több, mint 3 órát aludt, így este fél tízkor apóssal és Adrival elvittük sétálni. Éppen valami jubileumi hétvége volt nem messze tőlük. Oda mentünk, aztán a tavakhoz, Kopi futott apóssal. Még így is 11 után tudtam elaltatni.
Jún. 15-én délelőtt lementünk az íjász pályára az ugrálóvár miatt, semmi érdekes nem volt ezen a jubileumi hétvégén.. Kopi félt az ugrálóvárban, apóssal elvolt, aztán amint megmozdult a vár, elkezdett sírni. Ebéd után a visegrádi bob pályára mentünk. Egyet mentem én is, de ahhoz túl beszari vagyok, ezért átpasszoltam Apának.. Kopi élvezte, mondta Apának, hogy gyorsabban. Após csinált rengeteg képet, és vettünk képet is ott. Mind szuper lett.
Jún. 16-án megkaptuk az ovis papírt, Kopi ovis lesz.. 🙂
Jún.20-ai hétvégén Apás hétvége volt, mindent Apával csinált Törpe. Én rendeltem a tortákat. Van ám szülinap hónapvégén.. 😀
Jún 23-án kicsit megijedtem amikor Kopi felébredt. Már magában az furcsa volt, hogy vasárnap este nyolc előtt elaludt, és nem kelt fel csak hétfő délelőtt fél tízkor.. de mikor innit kért és kapásból a párnára kaptam vissza hányás formájában nem tetszett a dolog.. Átvittem anyukámhoz, átöltözött, én pedig gyors dobtam a ruhákat a szennyesbe, a párnát ki a levegőre. Kopinak teát csináltam, lehűtöttem ivott két kortyot felkéreszkedett az ölembe és ismét hányt. Na itt megfogtam magam és levittük az orvoshoz. Kaptunk kúpot, de szerencsére több hányás nem volt. Doktor úr étkezés mentes napot mondott, helyette Kopi mindenből enni szeretett volna, féltem is, hogy kijön belőle, de szerencsére nem. Ahogy megjöttünk a doktor bácsitól átjöttek Lauráék, játszottak egyet. Délután pedig lementünk a játszótérre, gyerekek játszottak egy kicsit, haza jöttünk, Apa pont akkor végzett az evéssel és indult volna elénk, de mivel mi már itthon voltunk, sétáltunk Apával egy kört.
Jún 24-én Ádi szülinapja, Kopi felköszöntötte és meghúzta a fülét.
Jún 25-én Esztergomba mentünk Ádival, bevittem a bizonyítványom. Be kellett még szerezni pár dolgot Anya ajándékához. (Kávéscsésze szettet díszítettünk). Ádi megkapta a szülinapi ajándékát is, ezekre a kis cuccokra egy halom pénzt ellehet költeni.. Haza értünk negyed négyre, ettem, kávéztam és mentem is a szülőire. Hazaérve nekiálltunk az ajándéknak.
– Szülőin: Kopi november 2. héten mehet oviba. Az autó helyett focilabda lesz a jele, halacska csoportba. Szobatisztaságon kívül minden mást kiválóan tudd a Drágám. Ő már nagyon várja, én még kevésbé. –
Jún 26-án egész nap az ajándékot csináltam, mellé még egy naptárt Kopinak, amin Júl 1.-től az ovi kezdésig vannak a napok és kifogjuk húzni minden reggel egyet.
Jún 27-e Apa születésnapja.- Előző nap annyira belemelegedtem a rajzolásba, hogy míg Kopi aludt délután rajzoltam egy focilabdát és egy halacskát. A saját kis jelét és a csoport jelét. Este pedig zorbázni voltunk.
Jún. 28-a délelőtt nekiálltam a kínai szezánmagos csirkének, ami délután 3-ig el is tartott.. Délután vártam Aput, hogy jöjjön és menjünk a tortáért. Kopival ötkor kimentünk a mellettünk lévő játszótérre csúszdáztunk, hintáztunk. Egyszer csak apu megállt mellettünk kocsival, rohantam haza, bedobtam Kopit apjának. Kriszta és Ercsi jött és mentünk is. Gyönyörű torták lettek, fél hétkor értünk vissza. Mindenkit ki illetve beküldtünk a nappaliból, elrendeztünk mindent és jöttek az ünnepeltek.. Anya meglepődött, és sírt is. Pezsgő ivás és torta evés után fürdés és alvás.
Jún. 29. – Anyuci születésnapja – Nem keltünk korán, volt vagy fél tíz. Boltba mentünk, reggeliztünk – ami már majdnem ebéd volt-, kint voltunk az udvaron. Délutáni alvás előtt küzdöttünk egy sort Kopival.. Az egész úgy kezdődött, hogy reggel kakilni akart, ráültettük a bilibe, nem kakilt. Jó akkor majd kakil ha akar, elalvás előtt 2 órával 3x próbált kakilni sirások közepette, már kb mindent próbáltam, nem sikerült. Délután elaludt, felébredt még mindig fájt a hasa és kaka nem volt. Apával megfogtuk és kivittük a játszótérre, a csúszdához felmászás meghozta gyümölcsét, sikerült kakilnia. Rohantunk haza, aztán mikor mentünk vissza a játszóra jöttek anyáék és unokanővéremék is. A két lány, Vanda és Jázmin játszottak Kopival, a legkisebb fiú volt, 7 hónapos, Ő még anyukája ölébe volt. Átvettem párszor, de sírt nálam.. Mondtam is feladom a pályafutásom.. 😀 Este fél kilenckor mentek el, Kopit fürdettem és alvás.
Jún. 30-án takarítottam. Meguntam, hogy Kopi játékai kartondobozból kipotyognak, a rekeszeket nem tudom hova pakolni, minden külön és össze vissza… Egy kb. 4×4 méteres szobában, marad cirka 1×2,5 méter helye játszani, az ágy és a szekrény között. Érdekesen van megoldva a szobánk, van bent két 85 centi széles szekrény, egy 150 széles szekrény, egy kihúzható ágy egy gyerekágy és egy 115 centi széles íróasztal, pelenkázó szekrény.. Minden úgy elosztva, hogy kényelmesen járható legyen. Szóval a gyerek ritkán használt játékai be vannak téve az ágyunk és az egyik szekrény közé, a kiságyából kiszedett matracon. Ő befér oda kényelmesen és tudd játszani. Na én most ott mindent eldobozoltam, kiszedtem a játéktárolót, és csak szőrméket tettem oda. A játéktárolót pedig betettem a 1×2,5 méteres helyre az ágyához. Így most elférünk és a játékai is egy helyen normálisan elfér.
Júl. 2-án ismét itt voltak unokanővéremék, a lányok már egy picit jobban fel voltak oldódva, egyből mentek játszani. A kisfiú Levi is kevésbé sírt és az ágyunkon játszott. Tizenegy körül mentek el, mi pedig utána pihentünk.
Júl. 4-én pénteken Erikával és Laurával lementünk a boltba, visszafelé bejöttek kávézni és megbeszéltünk délután átugrunk. Kopi aludt, és csináltam a dolgom, felébredt öltöztünk és mentünk Lauráékhoz. Fél hét felé, amikor Apa megérkezett, mi elindultunk Lauráéktól, Apa pedig Ádival és Krisztával itthonról. Vártak már ránk az egyik utcában és közösen mentünk le zorbázni. Apa ismét jól megfuttatta a falu központban található nagy füves részen Kopit, mert sajnos a játszóterünk júl. 20-ig le van zárva felújítás miatt. Haza érve ettünk, após telefonált, hogy mi és hogyan lesz másnap. Bulcsúval beszéltek, majd átjöttek, én nem akartam este már átmenni, így áthozták a kocsit, Bulcsú visszavitte őket. Ahogy Apa(Bulcsú) haza ért, megünnepeltünk pezsgő kíséretében a sikeres C rutin vizsgáját.
Júl. 5-e: Szombat: Felkeltünk, kávéztunk, Apóst megkérdezte Apa elmehetünk-e a kocsival Mamámhoz a kórházba. (Nem szeretem úgy elvinni semmit, hogy nem tudnak róla, még akkor sem, ha tudom odaadják) Fél tíz fele, mikor már mindenki kész volt elindultunk Budakeszire a szanatóriumba. Gyönyörű helyen van, mindennel ellátva és tényleg figyelnek rá. Mama egy fokkal jobban van.. Nála voltunk egy órát, majd indultunk vissza, kitettünk Ádit, beszaladtam a ruhánkért és mentünk tovább Apósékhoz. Fél egyre meg is érkeztünk, kisétáltunk Após elé, aztán ebédeltünk. Ebéd után Adri kérdezte Kopit, hogy csinál-e neki kávét, Kopi pedig a másik szobából kiabált neki vissza: ” Nem Adri, én túl kicsi vagyok, nem tudok csinálni neked.” Mindenki olyan jót nevetett rajta. Ebéd után pedig elmentünk sétálni, amíg Adri Apának tortát csinált, utána pedig pihenés.
Júl. 6-a Vasárnap: Felkeltünk, boltba mentünk Adrival, reggeliztünk, elmentünk Adri szüleihez, aztán vissza apósékhoz, ebéd után pihenés. Este haza közben egy kis hekkezés, Kopi megette a hekkem felét. Este kipakolás után alvás.
Ezen a héten kb semmi különleges nem történt. Kopi tegnap este fürdés előtti pucérkodása alatt szólt, hogy pisilnie kell és ment is a bilire, ráült, bár pisilni nem pisilt, de már ez haladás.
További gyönyörű nyári napokat Nektek!
Vivi