Vivi blogja

Hétfő, kedd.

Sziasztok! 

Ne haragudjatok két napot írok egyre, Apa hétfőn este megjött, s nem akartam ide ülni, hanem vele szerettem volna lenni. 🙂 

2012. 04. 30. Hétfő:

Ma reggel fél hétkor keltünk, evett, majd folytatódott az alvás. 🙂 Nyolckor megint evett, ekkor már nem aludtunk vissza. Kiszálltunk az ágyból, peluscsere, átöltözés,  s irány a konyha. Reggelit csináltam magamnak és Krisztának ( nővérem lánya), Kriszta letudott ülni enni, de én nem. Koppány nyafizott. Majd úgy tudtam enni, hogy az ölembe volt, közben mindent vert le az asztalról. Befejeztem az evést utána rögtön öltöztethettem át. Mert mielőtt elkezdtem reggelizni kapott alma levet, meg vizet. S a fél víz a ruháján landolt. Tíz órakor evett, majd játszott. Háromnegyed tizenegykor elaludt, én nekiálltam takarítani, remélve, hogy most többet alszik. Délben kelt csak fel. 🙂 Bár a takarítással nem végeztem, így nővérem figyelt rá addig. Egykor evett, majd ebédeltem én is. Kettő körül megint kapott almalét. Nagyon ízlik neki. Fél háromkor elaludt, egy óra múlva kelt. Majd evett négykor, s megint kapott almalét. Jó idő volt, kint volt az udvaron, élvezte. Majd nyafizott, s háromnegyed hétkor adtam neki cicit. Cicizett pelust cseréltünk, majd mentünk vissza az udvarra. Velük csak ilyenkor lehet kimenni, ebben a hőségben. Kint voltunk egyszer csak jött Apa, olyan hét-negyed nyolc között. Örült neki, Apa elvette nővéremtől, s végigvitte az udvaron, közben beszélgetett vele. 🙂 Fél nyolckor bejöttünk, megfürdettük, s ment is alukálni. 🙂

2012. 05. 01.

Már májust írunk. 🙂

Hajnal négykor megébredtem, Koppány mellettem feküdt. Apának szóltam a háromórás evés után, hogy legyen szíves tegye vissza Koppányt, azt mondta jó, fel is ült. Én ezzel a tudattal vissza is aludtam, úgy nézz ki nem tette vissza. Legalább ma is tanultam valami új dolgot, Apára sose bízzuk őket éjjel. 🙂 Szóval felébredtem, és ott volt mellettem. Aranyosan nevetgélt, beszélgetett. Levetkőztettem, majd beszélgettem én is vele. Fél ötkor Apát is felkeltette. Öt körül cicizett, majd elaludt, mi is elaludtunk. Hat óra körül felkelt, de ordítva. Nem tudtam mi baja, büfizett, majd aludt tovább. Igen a büfi volt a tettes. 🙂 Pedig mindig megbüfiztettem, sose teszem le büfiztetés nélkül. Aztán fél nyolc- nyolc között megint felkelt ordítva, kapott cicit, majd aludtunk tovább. Háromnegyed tízkor keltünk. Én teljesen kiakadtam, mert Koppány nem szokott idáig hagyni aludni, mindig a hét-nyolc órás etetés után nem hagy vissza aludni. 🙂 Kimentünk a konyhába, reggeliztünk. Koppány tízkor evett, majd játszott. Aludni nem aludt megint csak egy kicsit. Egykor megint evett, majd játszott udvaron voltunk, labdázott. 🙂 A nagy labdát olyan édesen fogta. Na majd nem sokára már avval játszhat. 🙂 Négykor evett, majd megint nem volt alvás, beült velem filmet nézni, 101 kiskutyát néztünk, majd hat óra körül megint kimentünk az udvarra. Szeret kint lenni, érdekes neki minden. 🙂 Hétkor elaludt, mikor ennie kellett volna. Míg ő édesdeden aludt, mi Apával megvacsoráztunk. Nyolckor kelt a Drágám, evett, majd fürdött. Nem volt most nagy szám a fürdés.  Sírt is benne, majd olyan gyorsan elaludt. 🙂

Este írom a mai napunkat is, ha lesz áram. Mert vihar közeledik. 🙁

Koppány további szép napot kíván nektek!

Sok puszival! 😀