Bálint a 11. héten már nyár közepén jár. Most kezdjük a júniust, tehát nagy a meleg.
A Fiam kedvence a falon levő mesefigurák nézegetése. Anyukám a Vuk zenéjét szokta neki énekelni (Fürge róka lábak…). Ekkor Bálint már a szemével keresi a falon a Vuk képét.
Ezen felbuzdulva Anyukám az én régi plüss Vukomat elhozza Bálintnak. A mosoly, amit az állatka felismerése okozott, mindennél többet ér. Egész nap azzal játszott.
Már megismer, ha fölé hajolok mosolyog. Látszik a szemén, hogy végre itt vagy.:)
Az idegeneket nagyon szereti. Mindenkire mosolyog. Azonban a családtagokra – Anyukám és az én kivételemmel – komoran néz.
A héten folyamatosan ülni szeretne. Az ölemben is állandóan felhúzza magát. Így azonban kinyílik a világ és végre megpillantja a cicámat, Csofit is. A szőrös jószág felismerése nagy dilemmát okoz neki. Azonban mikor mondom, hogy ő a cica, nyau-nyau cica, akkor széles vigyort küld felé.
A játékok tárháza már kimeríthetetlen. A csörgőjét, ha a kezébe adom, akkor vígan rázza és élvezi a hangját.
Hanyatt fekve még mindig beszélget. Most azonban már minden partner, ami a szeme elé kerül, legyen az egy falinaptár, egy növény vagy a macska. Ha valami érdekli a popsiját már elfordítja és próbál utána fordulni.
A héten Anyukám születés napját is megtartjuk. Bálint nagyon élvezi az utazást és a felköszöntést is. Az első dolga, hogy a csokitorta tetejébe tenyerel. Majd hatalmas vigyorral veszi a szájába a kezét. (Már tudatosan teszi ezt és elsőre betalál a szájába). Érdekes módon azonban egy fintorral nyugtázza a dolgot, nem ízlik neki a csokoládé- szerencsére.
A hét vége felé a nyár szeszélye miatt egy hatalmas vihar szalad át Pesten. Bálint 1 órán keresztül ordít. Nem tudom mit tegyek. Szinte már érzem a fájdalmát, de ezt a sírást nem tudom hasonlítani semmihez. Még sosem hallottam. Amint megérkezik a vihar, csönd lesz.
Így valószínű, hogy a légnyomás változás okozhatta ezt nála.