Kisgyermekét kezében tartó apát ütött meg egy reptéri dolgozó!
Londonban egy reptéri dolgozó ütött meg egy apukát, akinek az ölében volt a kisbabája. A többi munkatárs csak nevetett az eseten, az apa feljelentést tett.
A mai világban szinte sehol sincs biztonságban az ember. Egy pillanat alatt parázs vita alakulhat ki vadidegen emberek között, akik nem tudnak tolerálni semmit. Még azt sem, ha épp egy csöpp kisbaba is a közelben van.
Nizzában történt, hogy egy 27 éves apa Londonba tartott pár hónapos gyermekével. A gépük azonban már 13 órás késésben volt, ezért a jogosan türelmetlen utasok egy sorba álltak be, hogy a reptéri dolgozóktól megtudják mikor szállhatnak fel végre a gépükre. Előtte ugyanis már több alkalommal felküldték, majd leszállították őket az adott repülőről.
A sorban álló apukát a reptéri dolgozó ököllel arcul ütötte úgy, hogy a kisbabája az ölében volt. A szemtanúk elmondták, hogy a jelenet láttán nagyon sok reptéri dolgozó hangosan nevetni kezdett. Jól szórakoztak azon is, hogy az utasok idegesek a gép fél napos késése miatt.
A helyszínre érkező rendőrök elvezették a reptéri dolgozót, aki bántalmazta az apát. A repülőtársaság pedig a mai napig tagadja, hogy a dolgozójuk ütötte volna meg a férfit. A gép késéséért viszont elnézést kértek.