A kilencedik héten Bálint már 160 ml tápszert iszik napi hétszer. Ezen kívül persze továbbra is kacsáskodik, mert a teából bármennyit meg bírna inni (kipróbáljuk a babateát, amiben kamilla, gyömbér van, így a hasfájásra is jó, persze nem ízlett). A héten még mindig barátaink a párna pöttyei. Folyamatosan beszél és mosolyog nekik.
A héten több különleges dolog is történik.
Az első, hogy megtesszük az első – és egyben utolsó – utunkat tömegközlekedéssel.
A babakocsival teszünk próbát. Nem sokat kell utaznunk csak néhány megállót, azonban Pest lévén erre több alkalmatosság is adódik.
Elsőre megpróbáljuk a buszt. Szerencsére Anyukám segít, mert egyedül nem mernék belevágni az útba a nehéz babakocsival.
A séta a megállóig nagyon szépen sikerült. Bálint élvezte az utat, bár szívesebben lett volna ölben. Még hanyatt fekszik a kocsiban és ez nagyon nem tetszik neki. Unalmas már a fák leveleit és a felhőket nézni, főleg ennyi érdekes zaj mellett.
A buszra várva én abban reménykedem, hogy talán alacsony padlós busz fog érkezni, de nincs szerencsém.
Mikor a busz megállt, a hátsó ajtónál megkezdtük a felszállást. Bár inkább cirkuszi mutatványnak nevezném. Anyukám elől fogta a kocsit és hátul. A busz lépcsője hihetetlen magasan volt – a busz hemzsegett a fiataloktól, de senki nem segített – , ezért a mutatvány közben én attól féltem a gyerek kiesik a kocsiból. A busz vezetője már ideges volt, ment volna – ahelyett, hogy hátrajött volna segíteni, vagy felszólított volna valakit, hogy ugyan már segítsen – végül egy idős bácsi sietett a segítségünkre. Így felvergődtünk a buszra.
Az ajtó csilingelő szuszogó csukódása megijesztette Bálintot, pedig mondtam, mi fog következni. Így a sírást megelőzvén, kivettem a kocsiból, mert már láttam, hogy görbül a szája.
Az úti célunk elérve én már előre féltem a hazaúttól. Egy óra múlva indultunk haza. Lassan közelgett az evés idő is. Gondoltam, próbáljuk most meg a villamost. Hát rossz döntés volt.
A villamos sikeresen beállt az állomásra, mi újra elkezdtük a produkciót. Sajnos nem számoltam azzal, hogy a villamos lépcsője még magasabb, mint a buszé.
Most én mentem elől, hogy én emeljem a nagyobb súlyt. A villamos korlátja is útban volt a felszállásnál, így próbáltam háttal felhúzni a kocsit. Azonban a nagy emelés miatt nem bírtam. Így, ahogy voltam magamra húztam a kocsit a felszállásnál. Tulajdonképpen, hanyatt feküdtem a villamos padlóján, rajtam a kocsi (erre volt helyem, mert a tömeg udvariasan szét nyílt, hogy elférjek).
A mutatvány alatt én sikeresen felrántottam a babakocsi háttámláját, tehát a 9 hetes fiam ülő helyzetbe került benne. Mikor sikeresen kihalásztam magam a kocsi alól, kikaptam a Fiam, majd jó hangosan „ Köszönöm Budapest” mondattal leültem. Ekkor már persze mindenki rosszul érezte magát. Csak lestek körbe. A leszállásnál, meg mindenki segíteni akart.
Azonban többet nem próbálkoztam a kocsival, inkább kenguruban viszem a fiam – még most, hogy majd 10 kilós is – mert sajnos tisztelet a kivételnek, de nem segítenek.
Az úton felbuzdulva a héten elmegyünk kengurut venni. Az üzletbe belépve Bálint elemében volt. Nagyon érdekelte minden, azonban mivel közel volt már az etetés és a fürdés idő, így célirányosan a kengurukhoz – és a segítőkész hölgyhöz – mentünk.
Nem tudtunk a kengurukról semmit – mármint a hordozóról, mert az állattal könnyebb dolgom lett volna -, mert én hordozó kendőben gondolkodtam eddig.
A kiszolgáló nagyon aranyos volt, mutatott egy rakás kengurut. Mondta is, nyugodtan próbáljuk ki. Hát kaptunk az alkalmon. Az elsőt – amit nem akartunk megvenni, mert az ára horror volt, de azért felpróbáltuk, hogy érezzem a különbséget – rögtön magamra kaptam, majd behelyeztük Bálintot.
Nagyon tetszett neki, majd a bolti csöndben egy irtózatos hasmenéses fortyogó rotyogást indított a kenguruba. Imádkoztam, hogy csak most legyen jól rajta a pelenka, mert különben vinni kell a kengurut. Gyorsan kiemeltem már messziről bűzlő Gyermekem és bíztam benne, hogy sem a szag, sem a mi röhögésünk nem hívta fel a figyelmét a hölgynek az akcióra.
Gyorsan kerestünk egy másik kengurut. Ebbe is belepróbáltam Bálintot, itt csak a szagot adta át és a számunkra rejtélyt jelentő – a kenguru belső felületén levő fehér – rongyot sikeresen lenyálazta. Mikor is közölték velünk, hogy az a nyálkendő. Kicsi fiam egyből rájött mire való.
Ezt a kengurut már megvettük. És többet nem is mertem kipróbálni, mert féltem még valamit alkotunk a boltban.
Azonban bárhová megyünk, mindenhol körülrajonganak a Baba miatt, hogy milyen szép és okos. És mosolyog!!!
A másik érdekesség a hét folyamán, hogy Fiam megkapja a játszószőnyegét. Nagyon érdekesnek találta. Fogdosta a csörgőket – még csak véletlenül – beszélgetett nekik, és mosolygott.
2011. május 15-én pedig betöltöttük a 2. hónapot. Ennek örömére Kicsi Fiam véreset kakilt. Nagyon nem tetszett, így felhívtam a védő nénit. Ő tovább irányított a gyerek orvoshoz. Ott kiderült, hogy semmi probléma, lehet egy kis fertőzés, de az eldöntéshez széklet minta kell. A jövő héten esedékes oltások pedig elmaradnak.
A Fiam fenekén nem látok repedést és a kedélye is olyan jó, mint eddig.
A hét végén az én szívemet is eltalálja Bálint. Mikor mondom neki Anya, visszamondja, hogy hőőő. Hát azt hiszem, most ez vagyok én.:)
25 hozzászólás
-
Nekem szerencsém volt. Terhesen mindig át akarták adni a helyet a buszon, csak én nem tudtam ülni, mert egyből feljött a savam. Így néha veszekedni kellett, annyira erősködtek hogy üljek már le. Most meg a babakocsit mindig segítenek feltolni. Ám azzal nem vagyok elégedett hogy sok üzletbe, gyógyszertárba nem lehet babakocsival bemenni.br /br /Viszont elmondanám, terhességem félidejéig Budapesten laktam, utána Debrecenbe költöztem. Ég és föld a két város. Bp-en borzalmasan érzéketlenek voltak velem buszon, nem egyszer hasammal löktek neki a kapaszkodó rúdnak. Sírva remegtem lesz-e baja a gyereknek. De itt Debrecenben teljesen más. Szívesen védeném Bp-et, mert ott születtem, de sajnos csak rossz tapasztalatom van.
-
nem, nem volt még ilyenem 🙂 De tény, hogy a nagy tömeget én is elkerülöm, megvárom, amíg mindenki odébbáll – bár, ezt lefelé nehéz megoldani, mert akkor ugye folyamatos az áradat 🙂 Egyébként próbáld ki előbb mondjuk egy nem túl forgalmas plázában v. ilyesmi helyen, hogy megtaláld a neked való technikát és quot;élesbenquot; már ne legyen olyan nehéz. Nekem elsőre azért kihívás volt, mert amikor elindultam, el is felejtettem, hogy metró is lesz útközben 😀
-
Erika!A mozgólépcsős babakocsizásaid alkalmával nem volt még olyan,hogy megállították a mozgólépcsőt?Nem tudom,hogy miért,de én annyira tartok a mozgólépcsőtől.Pedig szép lassan rá kell vegyem magam!Egy biztos tuti,hogy megvárom míg mindenki leszáll a metróról,és csak utoljára indulok neki a mozgólépcsőnek!:)
-
Én pesti vagyok és tömegközelekedem. Babakocsival, 11kg-s gyerekkel, buszra fel-le, aluljáró, metró, HÉV, minden volt már 🙂 Nem könnyű, de megoldható. A HÉVnél kell segítség, a mozgólépcsőn felfelé szemben vagyunk, első kerekek figyelnek a lépcsőn, hátsókat megemelem, hogy a gyerek vízszintben legyen, lefelé meg háttal jövök, a többi ugyanaz – jót tesz a karizmoknak :D. A legnehezebb az aluljáró le-fel, ott nagyon ritkán segítenek, de hál istennek könnyű kocsink van, így megoldom. És: pofátlannak kell lenni, igenis ki kell követelni, ami quot;járquot; nekünk. Ha mi nem férünk be a babakocsis helyre, akkor nem férnek el tőlünk, ha nagy pocakkal nem adnak helyet, akkor bizony kérni kell – jó hangosan, megpirítva mindenkit és tojni arra, hogy ki milyen fejet vág. Nem szabad szégyenlősködni, a gyerek érdeke az első 🙂
-
Én is a várandóságomat végig dolgoztam.Reggel 6órakor indultam itthonról.Csak a volánnal 45percet utaztam.Ha szerencsém volt,akkor volt ülőhely és tudtam ülni,de ha tömve volt a busz,akkor állni kellett,ilyenkor nem igazán akadt olyan,aki átadta volna a helyet.Ez Magyarország!Senki nem akar figyelni a másikra,senki nem akar tudomást venni a másikról!Szomorú!Engem nem így neveltek a szüleim.És sajnálom,és féltem a fiam,amiatt ami a jövőben ő rá vár!Ezért megfogom tenni a tőlem telhető legtöbbet,hogy amit a szüleimtől kaptam nevelést,tovább tudjam neki adni!Annak a kevés embernek köszönet,akik még nem felejtetek el embernek maradni!Köztük az esti volánbuszom sofőrjének,aki a végállomáson,10 perccel az indulás előtt,mindig felengedett a buszra!(ebben a 10percben a pihenőidejét töltötte)De mégsem engedte,hogy várandósan,nagy pocakkal a peronon ácsingózzak!
-
Beáta!A segítőkész kivételekkel találkoztál.:) Sajnos inkább jellemző kép,az ablak felé kifordulás,úgy teszek mintha aludnék,vagy az egyszerűen levegőnek nézés!Az,hogy a buszsofőr türelmetlen,mert tartania kell a menetidőt?Ha ő,mint buszvezető szólna,hogy valaki segítsen fel-vagy lepakolni a babakocsit,akkor hamarább indulhatna ő is.Az iskolás gyerekeket nem igazán értem,hogy miben fáradnak el fizikailag annyira,hogy nehéz az ülő helyet átadni?A várandós nőnek,nem azért kell átadni a helyet,mert nem bír megállni a lábán(bár vannak olyan várandóságok,amik nehezek)hanem,mert egy esetleges buszfékezés,pocakba lökés stb a várandó nőnek a sérülését,vagy még rosszabb a magzat sérülését,halálát is okozhatja.A babakocsisoknak is régen fent volt tartva a hely,amit ma szintén előszeretettel a fiatalok foglalnak el.A babakocsis anyukáknak a helyet azért kell biztosítani,mert lehetetlen kapaszkodni,és a babakocsit is tartani egyszerre.Balesetveszélyes!Ezt kellene már az embereknek felfogni!Csak hát annyira ragaszkodnak a saját kényelemhez.:(A várandóságom alatt egyszer villamoson utaztam,senki nem adta át a helyet,egyedül egy idős néni ajánlotta fel.Tőle meg nem fogadtam el.Így ő egyszerűen megoldotta,szólt nekem,hogy mikor száll le,és akkor üljek le a helyére.Azt már mondanom sem kell,hogy mikor felállt,akkor egy középkorú pasi rástartolt a helyre,de én addigra már leültem.Ezek után a pasi pofákat vágott,és a szemeit forgatta….
-
Nemrég voltam a vérvételem eredményemért,hazafelé tartottam vártam a buszt. Mikor fel akartam szállni egy csaj beszólt hogy le ne maradj. Na én meg visszaszóltam széthúztam a kabátomat hogy lássa várandós vagyok. Szerintem gyereknek nézett,mert nem látszik hogy 33éves vagyok.br /na igen akinek már van egy gyermeke és már várandós,annak még nehezebb az utazás
-
Nem tudom… én mostanában inkább babakocsizom, mert a férjem félt, hogy sok volna a 12 kg-os gyerek hordozása 10 hetes terhesen… majd később 😛 DE mostanában azt veszem észre, hogy egyre többször ajánlják fel az emberek, hogy segítenek feltenni/letenni a kocsit (ami szerintem hasonlóan megerőltető mit ha csak felkötném…) még magassarkúban topogó fiatal lányok is 🙂 szóval kezdek kellemesen csalódni az emberiségben 😀
-
sajnos mikor várandós voltam nekem is nehezen ment ez a leülés téma.. főleg az utolsó hónapban amikor naponta mentem ctg-re.. de múltkor mentem orvoshoz és felszállt 1 anyuka kenguruval… persze senki nem adta át a helyet.. csak ezzel az a baj,hogyha esetleg fékez a busz akkor mi van :s .. bele se gondolnak.. pedig van gyerekük… biztosan… Nekem pl olyan volt: ültem a buszon, és 1 nő a táskájával úgy megütötte a pocakom, még annyit sem mondott bocs te.. hát szerintem nem volt gyereke, mert olyan csúnyán nézett rám, mint terhes nőre.. ennyit az emberekről, szerintem ennyi példa elég is..
-
Igen,azt sejtettem,hogy lefelé egy fokkal könnyebb babakocsizni a mozgólépcsőn.Én mégis egy kicsit tartok tőle.A rengeteg rohanó ember….na,meg a lábam törve volt anno,és emiatt is egy kicsit nehezebb rászánnom magam,hogy babakocsival mozgólépcsőzzek.Próbáltam kerülő útvonalat nézni busszal,ám az a félórás metrózás helyett,közel 2órás autóbuszozást jelentene.Így jártam!Vagy ráveszem magam a metrózásra,vagy sehova nem megyek!:)
-
Én eddig összesen 3x buszoztam gyerkőccel, pedig itt a buszok úgy vannak kialakítva, hogy a babakocsisok illetve a tolószékesek is könnyedén feljussanak. De az én babám sokáig nem volt hajlandó a babakocsiban 2 percnél többet ébren megülni, ezért mindenhova hordozóval együtt járunk. Az egyik buszozás alkalmával babakocsi az oldalamnál, gyerek az ölemben, ülőhely egy sincs és senki fel nem ajánlja. Mikor végre egy került és kinéztem magamnak egy 11 év körüli gyermek szó szerint elsurrant mellettem, hogy hamarabb ideérjen. Fel óra buszozás után sem sikerült leülni.br /br /A mozgólépcsőnél én mindig háttal állok és quot;felhúzomquot; a babakocsit a lépcsőre, majd próbálom egy vonalban tartani az első kerekeit a hátsóval, miközben én félig guggolok és a fenekem jól ki van düllesztve (különben fejjel leköltöznék én is). br /Lefelé meg a babakocsi megy előre, de ekkor is egy vonalban tartom a kerekeket (a két hátsó a lépcsőn van, az elsők a levegőben). Lefele azért mar kicsit könnyebb 🙂
-
Egyáltalán nem egyszerű az biztos. Az első lányommal voltam várandós vizsgálaton voltam,hazafelé a busz tömve volt nem volt ülőhely sem. Megálltam egy helyben egy ülő utas mellett aki nő volt. Persze látta hogy nagy pocakkal állnom kell de még így sem adta át a helyét. Én egy darabig nyugodt voltam,de aztán megfogtam a csaj vállát és felrántottam az ülésből hogy nehogy már várandósan én álljak míg ő nyugodtan ül. Persze nem mert szólni egy szót sem.
-
Az én fiam már 1éves.Mi nem is mertünk megindulni babakocsival Pestre.Vidéken élünk mi is.A volánon utazás,sem egy leányálom.Keserű tapasztalat volt számomra,hogy a várandóságom alatt sem voltak valami előzékenyek az emberek.Így a babakocsival való utazásról is letettem.Ugyan most készülünk be,valahogy csak megoldom.Azért arra még várnék ötleteket,hogy a metrón,mozgólépcsőn ki,hogyan oldja meg a babakocsis közlekedést?
-
Hát igen tömegközlekedési eszközökön nem valami jó utazni babakocsival. Most én is azon töröm a fejem hogy hogy is lesz ez ha megszületik a baba. Milyen babakocsit vegyek mert sajna én alacsony vagyok 153cm és ez még jobban nehezíti a babakocsis utazást. De a kengurus megoldás is csak addig jó amíg a pici nem olyan nehéz mivel nem bírom úgy el. Ráadásul volánbusszal közlekedem mert vidéken lakom,az még rosszabb. Mit lehet ilyenkor tenni?
Leave a Comment
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Meli
Akárcsak Te én is hordozókendőben illetve,mei-tai-ban gondolkodtam. Kengurut ismerősök nem ajánlották a gerinc miatt. végül Maxim 3,5 hós és egyik sincsen,mert még nem utaztunk tömegközlekedéssel. Ami a szenvedéseteket illeti, szerintem a buszon is ez van,nem egyszer történt a szemem láttára diákként,hogy a Volán sofőrök nem engedték fel a családot,mert kis idő alatt alig tudták összecsukni a babakocsit,ő meg nem várt..