Már 4 hetesen az orvosi rendelő sztárja!
Bálint már 100 ml tápszert eszik alkalmanként. Ez már 4 óránkénti etetést jelent. Gyorsan fejlődik. Reggel ő ébreszt, mindig ugyanabban az időben.
Most már rendszeresen iszik teát. Ebből napi 240 ml is meg tud inni. Egy kis kacsa.
Már hangosan kacag mindenen. Azonban még mindig a függöny nézegetése a legjobb szórakozás.
Szerencsére a fürdetés is már könny mentesen telik. Hisz az első riadalom után, már bátran nézelődik a kádban. Természetesen a fürösztés előtt egy jó kis torna mindig van.
Természetesen a héten is mutatott egy új csodát. A kiságyában levő zenélő forgó játékot követte nem hogy a szemével, hanem a fejével és nyúlt utána. Persze mindezt hangos kacagás követte és a tipikus első he-he hangok. Amint leállt a zene, kérdőn ŐŐŐ hangot hallatott, mikor újra felhúztuk, repdesett, gőgicsélt neki.
Délutánonként már olvastam neki könyvből. Beültettem az ölembe – szépen megült, ha a hasamnak dőlt – és nézegette a könyv képeit.
Az első hónap végén jött a védőnői látogatás. Mi mentünk a rendelőbe. Kiderült, hogy Bálint ellenálló TBC ellen, hisz az oltása olyan, amilyennek lennie kell.
Aztán jött a meglepetés. Az egész rendelőt összeriasztották, hogy Bálintot megnézzék, mert nem hitték el, hogy három hetes múlt és mosolyog. Majd miután az embereket követte a fejével egy mosollyal kontrázva, még az orvos szeme is elkerekedett, hogy ezt nem hiszi el, ha nem látja.
Azt mondták, legalább 6 hetes babának felel meg – úgy érzem ez a kapcsolatanalízis hatása volt.
A hét vége felé, már 120 ml tápszert evett alkalmanként. A tea mennyisége pedig van, hogy 2 x 450 ml –re nő a nap folyamán.
Már beszélgetni is tudunk. Ha gügyögök neki akkor ugyanazt gügyögi vissza. Ezt a játékot nagyon élvezi. A kedvenc hangjai: gő, eő, gr.
A hét végén Bálint betöltötte a 4 hetet. Ekkor egy autóútra indultunk, ahol 1,5 órát csöndben aludt a kis ülésében.
Egy kis Angyalka….
Meli
ezen a héten mi is voltunk az egy hónapos státuszon. Maxim 30 dekát hízott 2 hét alatt és 4 cm lett hosszabb 🙂 Mindenkitől csak azt halljuk,hogy szép hosszú baba és,hogy milyen nagy a haja 😀 Ő ekkor még nem kacagott az 2 hónaposan volt.