Már egyedül eszem (18. hónap)
Bálint a héten 77 hetes. Most otthon vagyunk Esztergomban. Egy nagyon kedves gimnáziumi tanárom temetésére megyek, ezért jöttünk haza. Persze csak én megyek Bálint addig Anyuval marad. Ők addig elmennek a nyuszikhoz, megetetni őket. Sajnos az egyik idős nyuszimat halva találják, az éjjel elpusztult. Kétszeresen is szomorú leszek…
Még enni itthon az etetőszékben eszik, de egyébként már nem használjuk. Velünk ül a kis asztalkájánál, mikor eszünk. Mindig együtt ebédelünk – így Bálint szinte mindenbe belekóstol. Van amikor csak egy kanállal kér – lehet, hogy egy újfajta étel nem ízlik neki. Pl. a gombától kicsit idegenkedett, ezért csak egy kanállal kért belőle. Később viszont már ezzel sem volt gond.
Naponta egyszer van már csak kaki, az is szép hurkás. Ha folyós, akkor tudom, hogy megint dolgoznak a fogacskák.
A héten eszünk:
- Lekváros kalács – reggeli
- Húsleves – ebéd
- Palacsinták – ebéd
- Joghurt – nasi
- Őszibarack – nasi
- Vajas sajtos kenyér – tízórai
- Borsófőzelék virslivel – ebéd
- Csokis puszedli – reggeli
- Gombás csirkepörkölt – ebéd
Anyunál Bálintnak nagyon tetszik a zongora. Én magam is 12 évig tanultam rajta játszani. Nagy terveim voltak egy időben a zongorával, de igazából csak hobbi maradt. Inkább szomorúság ellen, kis idegnyugtató a zene számomra. Most is anyuval leültünk egy kicsit négykezest játszani, Bálint tátott szájjal hallgatta. Nagyon tetszett neki.
A hét második felében már dolgoztam, így anyu volt Bálinttal. Ismét mentek a kosárpályára. Még mindig ez érdekelte, a foci nem különösebben. Rúgni ritkán rúgta a labdát.
Zuglóban épp egy légifolyosó – vagy talán több is – halad a fejünk felett. Egész alacsonyan szállnak már itt a gépek. Bálint kiszúrta őket. Most folyton mutogat, ha jönnek. Ha kérdezzük, hol a repülőgép, akkor is mutat az égre.
Mivel már sárgulnak a levelek, most anyuval azokat gyűjtik hazafelé a séta közben. Most már a kacsák is visszajöttek a patakra, azt is minden nap meg kell nézniük. Egyik nap az egyik vadkacsa átrepült Bálint feje fölött. Nagyon tetszett neki.
A séták most már tényleg séták. Bálint rengeteget gyalogol. Nem is akar a babakocsiba beülni.
%%wppa%% %%slide=6%%
Amiket mond: TiTi- tátá , mamamamam, vau, kakukk, – azt, hogy mit jelent még nem tudjuk- a vaun kívül, ami a kutyát jelenti. Egyenlőre ennyi a szókincsünk.
Mostanában esténként már mesélek neki. Lefekszik mellém az ágyra Bálint, én pedig saját mesét mesélek. Nem mindig hallgatja végig, azonban van, hogy kettőt is kér. Általában most egy babáról mesélek, aki nem szeret aludni… Vajon kiről szólhat????
A hét második felében újra elmegyünk az Oázis kertészetbe, mert lassan lejár a kuponunk. Bálint már ismerősként megy oda, egyedül bolyong a virágok között. Hangosakat kacag. Egy macskát is talál, amit meg is akar fogni…
Mikor megvettük a virágokat, otthon átültettük őket még fürdés előtt. Persze Bálint segítségével. Imádott az erkélyen téblábolni. Túrta a földet, segített a virágok alá földet tenni- meg az erkélyre is persze… Aztán a takarításban is részt vett, hisz ez a mániája…. Nagyon ügyesen lapátolt…
An
Az én kislányom most 18 hónapos, nem olyan régóta mutat érdeklődést az egyedül evés iránt. Most már fogja a kanalat, nyalogatja, általában fordítva mártja bele az ételbe és főként a ruháján köt ki, és mindenkit, a játékokat is beleértve megetett:). Ő is kiszúrta a repülőt és ha meghallja egyből mutat az égre, a másik ami még nagyon tetszik neki az a Hold. Amiket mond: baba, mama, kokoa (kakaó), bibi, mimi, sii (szív), ko (kobold), te (tea). /most hirtelen ennyi jut eszembe/