Nyár vége: strandon és Duna múzeumban (29. hónap)
Bálint a héten 126 hetes és betölti a 29. hónapot is. Már kész nagyfiú. Eltűntek a kis pufi pofipárnácskák, már kezd önmagára hasonlítani- tényleg komoly fiatalember kinézete lett. Mondták korábban, hogy 2 éves kor után elvesztik a babák azt az igazi kisbabás bájukat, és tényleg, már nem kisbaba többé.
A szobatisztaságot próbáljuk, de félek lassan vége a nyárnak, és még nem biztos a pisimentesség. Bálint belepisil ugyan a wc-be ha ráültetetem, de egyébként még nem mindig szól. Ha sikeres volt a pisi, megtapsolja magát és lehúzza a wc-t. Én úgy érzem még nem teljesen kész erre a dologra, úgyhogy lehet jövő nyárra napoljuk a dolgokat.

A héten már bevezetjük, hogy este fürdés előtt vacsora is van. Eddig ez nem volt. Bálint csak este lefekvéskor megkapta a tejét. Mivel a napirend fontos, így beiktattuk a rendes vacsorát. Persze kezdetben ez egy két falat volt Bálint részéről, de nem baj, majd megy jobban is.
Éjjel még mindig iszunk tejet- többször is ébred érte, azonban már nem kelek fel hozzá. Este bekészítem az ágy mellé a cumisüveget és ha ébred a fiam csak odaadom neki. Nem bírnám már, hogy fel kéne kelni és éjjel megcsinálni neki a tejet.
Ezen kívül már mindent eszik. Persze szinte naponta változik az ízlése. Van amit két nappal ezelőtt megevett, azt ma már nem és fordítva. De ez az igazi kihívás egy anyának…
A héten eszünk
- Corn Flakes+ tej – reggeli
- Szeder – nasi
- Áfonya – nasi
- Leves, csibefalat- ebéd (de nem evett a meleg miatt)
- Virsli, mustár – vacsora
- Bableves, sajtos csirke – ebéd
A nagy meleg miatt még mindig napi program, hogy reggel megtöltjük a ház mögötti gumimedencét. A benne levő víz délutánra szépen felmelegszik, és akkor a ház gyerekei pancsolnak egy sort.
A fürdés után buborékokat fújunk nekik – kaptak a gyerekek nagy buborékfújót, amivel hatalmas gömbök fújhatók. A sok kis Törpe csak úgy rohangál a buborékok után.
Ami érdekes volt, hogy Bálint nem szeret rajzolni, azonban a kertben talált krétát, azzal rajzolni kezdett. Pár hete mikor én adtam neki a színes aszfaltkrétát rá sem hederített. A másé mindig jobban tetszik.
A héten egy kis baleset is érte Bálintot. Rohant be hozzám a szobába, hogy meséljen, mikor teljes erejével fejjel a falnak rohant. Sok gyógypuszit kapott rá, de a sírása keserves volt. Szerencsére semmi baj nem történt, csak megijedt.
Hétvégén a nagy meleg miatt a szigetszentmiklósi strandra mentünk. Bálint már vígan trappolt segítség nélkül a babamedencében- hisz már nem lepte el a víz. Itt is mérhető, hogy mennyit nőtt. Csúszdázott, a nagy medencében is jól szórakozott, persze ott kézben volt.
A fő sláger azért a sajtos tejfölös lángos volt, amit itt a strandon szinte mind megevett. Mellé egy kis hókristály a másik nagy kedvenc.
A hétvége utolsó napján pedig ismerősöknél voltunk névnapot köszönteni. Bálint szereti ezeket az összejöveteleket, mert sok a gyerek- igaz ő a legkisebb, de így mindenki vele foglalkozik.
A következő hét elején – mivel keddtől keddig tart nálam egy hét, hisz Bálint kedden született – Esztergomba mentünk. Odaérvén átmentünk a szomszéd Duna- múzeumba. Ezt én is szerettem kiskoromban, bár tény, hogy mióta felnőttem sokat változott a múzeum.
Bálint talált egy játékot, ahol a víz különféle „munkáját” mutatta be. Egy kis interaktív szoba volt, ahol a gyerekek zsilipeket nyitogathattak, karokat, tekerőket próbálhattak ki. Bálint majd 1 órát játszott bent.
Természetesen a játék után mindent el is mesélt. Most még itt tartunk, hogy mesél, lesz ez még így se.