homokozás
Bálint blogja

Nyár, víz, bodobács (14. hónap)

Bálint immáron 63 hetes, azaz lassan 15 hónapos. Május vége van, jönnek a nagy melegek. Nekem a héten lejár a tv2 Aktívjában töltött gyakornoki 6 hetem. Sokat tanultam, sokat láttam, jó volt. Anyum örült, hogy végre kimozdulok, mert sajnos engem is utolért a kis depresszió a szülés után. Amiről persze tudtam, de nem nagyon érdekelt. Nem akartam kimozdulni, emberek közé menni – bár ez a mai napig megvan, de ennek most már más oka van sajnos.

Most tanulnom kell, mert pár nap múlva vizsgázom – hisz egy életen át tanultam eddig is, most is valami újat csinálok, hátha ezzel el lehet tartani egy családot. Így azonban tanulnom kell. Napi fél óra, ha jut akkor már nyert ügyem van.

Így újra teljes napokat tölthetek Bálinttal, aki azonban nagyon jól érezte magát anyummal.

A napi séta rutin is megmaradt. Boltba menés, hazafelé már séta, játszótér, majd hazaérvén rózsaszimatolás – nagyon sokáig virágzanak, Bálint nagy örömére – majd lift gomb nyomás, ajtónyitás.

Egy ilyen séta alkalmával történt, hogy anyu meglátott egy hozzám hasonló nőt az úton messze. Mondta is Bálintnak, hogy ott jön anya. Persze Bálint rögtön rohant felém. Amikor közelebb ért, akkor látta, hogy csak a külseje volt hasonló, de nem én vagyok. Bálint vigasztalhatatlan volt. Percekig sírt, mert a néni befordult a sarkon és ügyet sem vetett rá. A szívem szakadt meg, mikor anyu elmesélte.

Éjjelente Bálint a kiságyában alszik el, de az első ébredés után átjön mellém aludni. Én már nem is tudom mikor aludtam utoljára egy jó kiadósat…

A héten eszünk:

  • Meggyes piskóta – tízórai
  • Cseresznye – először, ízlik neki
  • Borsóleves – ebéd, már egy keveset magától kanalaz
  • Krumplis, sajtos, sonkás pulykamell – saját, ebéd
  • Mandarin – nasi
  • Banán alma püré – tízórai
  • Csokis puszedli – reggeli
  • Vajas-sajtos kenyér- tízórai
  • Bolognai pép –ebéd
  • Hawaii pulyka krumplival pép – ebéd
  • Sárgarépa, gabona és alma pép – uzsi
  • Barackos pulyka – ebéd
  • Csokis gofri- reggeli
  • Pulykahúsos pép – ebéd
  • Cseresznye – nasi

Ha nyár akkor bodobácsok. Ezek a kis piros bogarak nagyon lenyűgözik Bálintot. Képes hosszú percekig állni és nézni őket, ahogy szaladgálnak. Persze ilyenkor mutogat és a tipikus – Hm – kérdést teszi fel…

A ház mögött van egy kis kert a kicsiknek. Hinta, kis homokozó. Bálint imádja, főleg, ha a szomszéd kislány Laura és a kis Marci is lenn van. Bálint a legkisebb, azonban sokat tanul a nagyoktól…

A kertben ma már nem csak a rózsát, az összes virágot, zöld levelet, és gazt is végig szaglászott. Még szerencse, hogy nem jártak erre méhecskék.

A héten újra megyünk úszni. Azonban most már olyan sokan vagyunk a kis medencében, hogy nem sokat tudunk tanulni, nem sok újat. Így egyre kevesebbszer megyünk. Inkább hétvégente strandolunk. Hisz Bálint már vízbiztos. Simán beugrik, már álló helyzetből is a vízbe. A csúszda pedig még mindig a kedvenc, arról le sem lehet szedni.
A mai órán egy új dolog volt, egy szörfdeszkáról kellett a vízbe ugrani. Aki még mászott, az mászva, aki állva, az állva. Persze csak a bátrak, semmi nem volt kötelező.
Bálint állva besétált az imbolygó deszkán a vízbe. Nagyon büszke voltam rá.

Mostanában ismét érdekesek a hűtőn levő mágneses betűk és számok. Eddig csak dobálta őket, most azonban már élvezettel pakolássza. Én mindig elmondom, melyik betű micsoda, de ez még túl korai.

A hét vége felé, már követeli Bálint, ha lát egy poharat, hogy abból igyon. Nagyon tetszik neki. Ügyesen megfogja – persze ki is önti még, de nem baj. Így most már ebéd után is pohárral kínáljuk őt.

A hétvégénk hosszú volt. Szombat reggel indultunk a Tv2-be, mert vittük az adományaitokat a kis Csengéhez. Mint kiderült a település nincs közel, hisz az Ukrán határ csak 10 km-re van tőle. Így az út csak oda majdnem 3-4 órába telt autópályán.
A család nagyon örült nekünk. Akik mentünk (riporter, kamerás, hangmérnök és én), mind családosak voltunk, illetve nagyon át tudtuk érezni a család helyzetét. Az ottlét után kellett egy tíz perc, míg magunkhoz térünk. Azonban az, hogy ennyi jót tettetek, nem tudjuk elégszer meghálálni. Miután az anyag lement a tv-ben nagyon sokan jelezték, hogy pénz adománnyal támogatnák a családot, így reméljük azóta már van Csengének fürdőszobája is.

Kiengedték a kórházból a halálra gázolt anyuka kisbabáját

Persze késő este értem haza. Addig Bálint anyuval jól elvolt, de az alvással megvárt engem. Nélkülem már nehezen és nagyon ritkán alszik el.

Este pedig sokat fekszik újra a hasamon, mint kisbaba korában. Ezt én nagyon szeretem még akkor is, ha már nem néhány kiló a szentem…

játszótéren