Úgyis elkaplak
Bálint blogja

Nyaralás a Nagyinál (15. hónap)

Bálint 68 hetes lett a héten. Tombol a nyár, mert július 3-át írunk. A héten Anyunál vagyunk Esztergomban. Éjjel Bálint felébred, mert az egész városban kiment a villany, ezért a lakásban is sötét lett. – Mi éjjel úgy alszunk itthon, hogy valahol ég egy kis villany, hogy ne legyen teljesen sötét. Így Bálint megijedt, hogy nem lát semmit. Hívott engem, mert én épp felkeltem, hogy szerezzek gyertyát. Szerencsére hamar megnyugodott.

Már csak a lefekvéshez iszunk tápszert, bár előtte azért néha rendes vacsorát is eszik a fiam. A megszokás miatt jön már este a tápi. Reggelire már kakaó vagy tej van. Bálint már teljesen elhagyta a pépeket. Magát szoktatta át a szilárd ételre, azt eszik, amit mi eszünk. Utánozni próbált mindig. Mivel törekedtem arra, hogy együtt együnk, így az kellett neki is, amit én eszem.

A héten eszünk:

  • Őszibarack- nasi
  • Kakaó + kalács – reggeli
  • Borsóleves, csirkepaprikás – ebéd
  • Melegszendvics- vacsora
  • Gyümölcsleves, kelkáposzta főzelék – ebéd
  • Túrós tészta – ebéd
  • Görög dinnye- nasi
  • Kifli – séta közben, tízórai
  • Meggy – uzsi
  • Paradicsomos krumpli – ebéd.

A nagy meleg miatt azonban keveset eszik most Bálint.

A héten én szemészetre megyek, mert a terhesség alatt a koleszterin szintem változása miatt két kis csomó nőtt a szemhéjamra, és engem nagyon zavart. A szemészeten megvárt Bálint anyuval, míg benn voltam. Persze műteni kell a szemem, hát ez van. Nem örültem neki.

Délután a nagy meleg miatt ismét fürdeni megyünk. Bálint végig produkálta magát. Ugrált a vízbe, csúszdázott, szaladgált.

Szereztem egy labdát
Szereztem egy labdát
Babamedencében
Babamedencében
Kánikula és melegkiütések
Kánikula és melegkiütések
A fürdéstől gyorsan elalszom
A fürdéstől gyorsan elalszom

 

Fürdés után otthon a zsáner a számítógép. Nem lehet lelőni Bálintot. Mindig ott van, már be is tudja kapcsolni, és vigyorogva várja, hogy megjelenjen a háttérkép. Amin vagy ő van picinek, vagy Fruzsina cicám van rajta. Ilyenkor – ha meglátja- hangosan kacag.

Tulajdonképpen a hetet itthon töltöttük Anyunál. És minden nap mentünk a strandra. Hőség volt. Bálint imádta a vizet. Így nem is volt kérdés, hogy mit csinálunk minden délután. Szerencsére az esztergomiaknak még mindig tartott a kedvezményes belépő.

A fürdésen kívül a nyusziknál is sokat voltunk. Fiam imád segíteni a nyuszik almozásánál. Simogatja őket, söpör, segít az almot és az ételt betenni.

A víz nagyon kiszívta Bálintot így este jó korán le feküdt aludni és mindig korán el is aludt. Így anyuval a Kisbaba Napló könyvén dolgoztunk éjjel. Csak ilyenkor lehetett.

Csokit ettem
Csokit ettem
Jaj de jó anyu ágyában Esztergomban
Jaj de jó anyu ágyában Esztergomban

 

A hét különlegessége, hogy Bálint bilibe kakilt. Nagyon édes mikor látszik rajta, hogy nyom, hogy jön a kaki. Lekaptam róla a pelust és rátettem a bilire. Majd együtt beöntöttük a wc-be és lehúztuk. Ez nagyon tetszett Bálintnak. Nagyon sok puszit kapott érte.

A hét elején én már újra dolgozom. Bálint anyuval van otthon. Játszótérre mennek, majd a nagy meleg miatt a ház mögött levő felfújható medencéhez. Itt a szomszéd gyerekekkel Bálint nagyon jól eljátszik, bár a fű közül a gyomok kiszedése is nagy élmény neki.

Este még itt is meztelenül szaladgált otthon a fürdés előtt, majd ismét bilibe kakilt- bár most már nem akart ráülni. Így is kapott érte sok puszit és ölelést.