Vivi blogja

Péntek, egy nagyon meleg nap.

Sziasztok! 

Újra itt. 🙂

Ma reggel is  fél nyolckor keltünk, talán már a harmadik napja. 🙂 Szokásos rituálékkal folytatódott a reggel. Játék után, olyan kilenc óra tájékán úgy aludt el, hogy betettem a nagy ágyba és mellé feküdtem. Elaludt, hagytam még egy picit ott, majd áttettem a kiságyba, de fel is kelt, nézelődött. Megint be a nagy ágyba, s megint úgy aludt el, csak akkor én is vele. 🙂 Negyed tizenegykor keltünk, cicizett, majd készülődtünk, mert mentünk a védőnőhöz. Tizenegykor elindultunk, pár perc alatt ott is voltunk.  Megmérte a védőnő, csak tíz dekát hízott két hét alatt. 🙁 Engem ez elszomorított, de a védőnő mondta, nézzek csak rá a fiamra, milyen hurkái vannak. 🙂 A védőnőnél megint valami újat fedezett fel levetkőztetés közben, majd mikor végeztünk kézbe vettem és úgy váltottam pár szót a védőnővel, akkor meg körbe-körbe kellett vele fordulnom, mert nézelődött. Védő után bementünk nénjéhez (nővéremhez), majd haza fele vettük az irányt. 🙂 Koppány szokásának híven bealudt a kocsiba, így ő kint maradt. Ahogy neki álltam ebédelni felébredt, így mama fogta addig.  🙂 Utána ő is kapott cicit. Játszott, majd három körül elaludt. Háromnegyed óra múlva felkelt, megint cicizett, majd jött barátnőm Szandi vele volt. Aztán mentünk boltba, majd haza, utána sétálni. Elmentünk a térre, leültünk egy padra, majd beszélgettünk. 🙂 Elmondtam minden bánatom. Addig Koppány a kezében szemlélte a világot.  Elkísértük a buszmegállóba, Koppány kapott inni. Majd elment Szandi, s elindultunk haza. Megint elaludt Koppány. Haza értünk, vacsoráztam és már hozhattam is be. Hétkor ő is cicizett, majd pucérkodott. Nyolckor pancsi. Aztán elaltattam, most még alszik, de mindjárt  kel fel, mert ennie kell! 🙂

Viszont én most búcsúzom, MINDENKINEK KELLEMES HÉTVÉGÉT KÍVÁNUNK! 🙂

Jó éjszakát nektek!

Ui.: Egy kicsit magunkról is, apa nyolckor indult, és fél egyre lent volt Gyulán. Fél háromtól egy hangot nem hallottam róla, megint csalódtam, megint csalódottan, és szomorúan bújok az ágyban. Még három nap, hogy vissza jöjjön. 🙁