Szilveszter-Újév (2,5 év)
2013 Szilveszterével indul ez a hét, de be is lépünk a 2014-es esztendőbe. Bálint 146 hetes. Ez az első ünnepe, amit szerintem értékel és talán emlékezni is fog rá.
A napirend most borul, de hát erről szólnak az ünnepek. Utána lesz majd munkám vele.
A héten eszünk
- Ünnepi maradék, össze vissza sütik
- Őszibarack leves, hurka- ebéd
- Kocsonya- vacsora
Szilveszter napján délelőtt még Regióba megyünk, az elmaradt karácsonyi ajándékokért azoknak akiknél még nem jártunk. Bálint itt tobzódott a játékok között. Itt felvettem néhány parókát, de Bálint követelte, hogy vegyem le. Mutattam neki néhány jelmezt, de nem díjazta. Egy trombitát azért vettem neki, de ez sem tetszett.
Délután a nagy felfordulásban el is aludt- ami ritka. Így azonban este tovább lehetett fent. Miután felébredt lementünk Nagy Marciékhoz, ahol ittunk egy kis pohár pezsgőt. Koccintottunk. A gyerekek kölyökpezsgővel.
Itt már érdekelte Bálintot a trombita, mert Marci nagy hévvel fújta a sajátját. Majd megkapta Marci a karácsonyi ajándékát- egy pénztárgépet- amit még Bálintnál kinézett magának. Persze ebből rögtön összeveszés lett. Érdekes, hogy jó barátok ketten, de fél perc alatt kakaskodnak.
Egy órát voltunk náluk, a srácok még a lépcsőházban is egymásnak trombitáltak. Tehát újra szent volt a béke.
Éjfél előtt még átjöttek Kis Marciék is- bár Marci aludt egy szinttel lejjebb- de beüzemeltük a bébi őrzőt, így hallottuk, ha Marci megébred.
Beszélgettünk kicsit, koccintottunk- Bálint persze már régen aludt – majd Marci szülei is elmentek. Elkezdődött az új év, akkor még nem tudtam mennyi minden újat tartogat…
Újév első napján mindenkihez mentünk köszönteni. Esztergomban megnéztük a nyuszijaimat- Bálint segített körmöt vágni nekik. Majd Anyummal együtt indultunk haza ebéd után.
Január másodikán rokonokhoz mentünk. Bálint rögtön kiszúrta a nagy plazma tv-t. El sem akart mozdulni előle. Mivel 3D-s volt a tv, ezért betettünk egy rajzfilmet neki, hogy hátha érdekli ez a hatás. Nézte szemüveg nélkül- azt nem akarta felvenni. Bár még mindig jobban viselte, egy évvel ezelőtt ugyanezt a tv-t sírva nézte, mert megijedt, hogy mindenkin szemüveg van.
A hét vége felé eljött Szilvi barátnőm és a kislánya Nicki. Bálint nagyon várta őket. Nicki már nagylány, jövőre iskolába megy, mégis szeret Bálinttal játszani. Anyáskodik. Nagyon édesek. Bálint meg élvezi a figyelmet. Vásárolgattak, tologatták a bevásárlókocsit. Néha főztek a másik szobában. Ilyenkor hol Nicki, hol Bálint szaladt át megmutatni mit főzött.
Januárt 4-én Szekszárdra utaztunk a barátnőmhöz. Nagyon hiányoznak, hogy ennyire messze költöztek. Áginak két gyermeke van már. Andris a keresztfiam jövőre iskolás lesz már, a kicsi lány Milla még óvodás.
Bálint nagyon élvezte a játékot a nagyokkal. Bár Andris inkább már a számítógép előtt ült. Milla mindenáron pónis játékot akart játszani Bálinttal, ez azonban nem érdekelte. Ebédelni azonban csak hármasban voltak hajlandóak. Nagyon gyorsan eltelik a nap mindig ha itt vagyunk.
Hazafelé Dunaújvárosban beugrottunk a Mcdonaldsba és az autóban hazafelé ettünk. Bálint két pofára tömte magába a szendvicset a krumplit, és a shaket. Csak mutogatott teli szájjal mit adjak még neki. Nem hiszem el, hogy nincs ezekben a cuccokban tényleg ízfokozó, mert a főzeléket még soha nem láttam így enni.
A hét utolsó napján- ami nekem ugye hétfő, mivel keddtől keddig tart egy hét, hisz Bálint kedden született – reggel Bálint nehezen kelt, de már várta, hogy mehessen bölcsibe. Vitte magával a Mickey egeret, amit karácsonyra kapott.
Még mindig nem aludt ott ebéd után mentem érte. Sajnos észrevett az ablakon át, hogy jövök. Mire beértem már a bőgésétől zengett a bölcsi. Ki akart jönni hozzám, nem akart ebédelni. Majd miután megnyugodott nálam, vissza akart menni enni, de ugye a többiek már lefeküdtek. Hosszú volt ez az ünnep, elszokott.
Anyu így délután elvitte Bálintot a játszótérre. Nagyon szép idő volt, szinte tavaszias. Villamossal mentek, mert Bálint imádja. A jól bevált csúszdákon játszott. Majd hazafelé a szokásos úton mentek.
Bálint az összes táblát elolvasta, mondta a villamosok számait. Majd megálltak egy épület előtt. Ezen egy nagy kéményseprő van felfestve- Bálintot nagyon érdekelte. Mondta is van rajta jétja- létra, papuc- papucs, és cijindej- cilinder. Azonban egyszer nem jutott eszébe ez a szó és azt mondta a cilinderre, hogy Cucuja- ezen nagyon jót nevettek anyuval és Bálint még sokáig emlegette.