Miután a szülés után még aznap sikerült felkelnem, így maradt, hogy 3 napot kell ott eltöltsek.
Ebből az első éjszakám még az intenzíven volt. Persze nem tudtam aludni, alig vártam, hogy reggel legyen és elhozhassam Bálintot.
Az ismerősök ajánlására külön szobát kértem. Mivel a többi kórterem 6-8 ágyas volt. Azt tanácsolták, hogy próbáljak inkább pihenni, mert a szülést vagy most pihenem ki vagy soha. Ha azonban több anyukával vagyok együtt, lehet az én babám nyugodt és alszik, de 8 babából egy biztos mindig ordítani fog és nem fogok aludni.
Így külön szobába költöztem másnap reggel.
Még délelőtt elhoztam a Fiam. Egy bevásárló kocsihoz hasonló műanyag fekhelye volt. Abban tologattuk őket a folyosón. Még az újszülött osztályon egy nővérke egyszer megmutatta mit kell csinálni a babával ,ha pelust kell cserélni. Megmutatta, hogyan próbáljam szoptatni és utamra engedett.
És itt már éreztem a kapcsolat analízis hatását. Bálint olyan volt, amilyennek a pocakban láttam. Nyugodtan feküdt, nézelődött. Minden érdekelte. Ha ránéztem és beszéltem hozzá mosolygott.
Igazából én voltam kicsit ideges, hogy mit fogok vele kezdeni. Még bennem élt a szülés, hogy itt a Fiam, de felfogni még nem tudtam.
Azonban érdekes és csodás a természet, mert a fájdalmat, amit tegnap elviseltem már felidézni sem tudtam, bármennyire is próbáltam. Nem is tudtam már mihez hasonlítani. Akár most rögtön újra belevágtam volna.
A pelenkázást is próbáltam úgy csinálni, ahogy mutatták, persze egy kis csöpp törékeny testet mozgatni nem volt könnyű.
Közelgett az este. Visszavittem őt az osztályra, mert a fürdetés ott zajlott. Majd érte mentem. Mivel még nem evett semmit és persze tejem sem volt – állítólag a császár után nehezebben jön meg a tej, nekem még ehhez a stressz is hozzájött – megkérdeztem a nővéreket, mit csináljak.
Közölték velem, hogy a baba 3 napos tartalékkal jön a világra, tehát nem kell ennie, majd ha hazamentem, na azt majd oldjam meg.
Azért adtak egy dudliban neki vizet (mint később kiderült cukros víz volt, tehát bármennyire is nem akartam cukrot a babámnak, rögtön az első volt amit kapott).
Éjjel féltem elaludni. Figyeltem lélegzik-e a Pici, de persze ő édesdeden szunyókált. 3 óránként ébredt fel, mint az óramű és persze éhes volt.
Nekem azonban se tejem, se semmi más. Így maradt a cukros víz, amiből kaptunk kerek 1 dl. Hát ez már akkor is két korty volt nekünk. (A Fiam egy kiskacsa a mai napig is.)
Utána hiába akartam neki babavizet adni, az már nem kellett.
Szerencsére sikerült elringatnom és éhen ő elaludt. A szívem szakadt meg. Sírtam, hogy milyen anya vagyok, hogy még megszoptatni sem tudom, pedig annyira szeretném. Ő pedig sír, mert éhes.
Az utolsó napunk jól telt. Persze hiába voltam külön, látogatókat nem tudtam fogadni, mert épp járvány miatt karantén volt, illetve látogatási tilalom. Persze ettől még az apukák felmentek, annál is inkább, mert a hazatérő anyukákat, akár friss sebbel is kötelezték arra, hogy egymaga cipelje le a babát, meg az összes cuccát, hisz fel nem mehet senki.
Úgyhogy lázadás volt minden nap.
A kicsi Drága egész nap aludt, vagy kíváncsian szemlélődött.
Engem igazából meg sem néztek a 3 nap alatt, függetlenül attól, hogy milyen volt a szülésem. Csak a kötelező injekciókat kaptam meg, de sokszor azért is szólni kellett.
Este újra fürdetésre mentünk. Amit volt szerencsém megnézni. Futószalagon egymás mögött álltak a nővérkék, mindegyik kezében egy ordító baba, majd gyorsan a folyó víz alá dugták és jól megsikálták. Én csak álltam, néztem Bálintot, aki ezt is kíváncsian leste csak és azért imádkoztam, hogy nehogy most utálja meg egy életre a vizet.
Majd a szobába indulás előtt még kértem újra cukros vizet, amit gyorsan a kezembe nyomtak. Már a szobában néztem, hogy a dátum rajta – mert mindegyik dudlin cserélgették, hogy mikori a víz benne – legalább 3 napos.
Mondom klassz, a fiam még meg sem született és akkori cukros löttyöt kap.
Az éjjel ugyanúgy telt, mint az előző. Nyugodt volt. Egyszer ébredt fel, mert éhes volt, de a cukros víz megtette a hatását.
A harmadik nap reggelén már nagyon vártam, hogy induljunk haza. Még délelőtt le kellett menni egy vérvételre. A Picinek megszúrták a sarkát (erről majd az egészség részben olvashattok).
Azt hiszem itt jött ki belőlem először az anyatigris, vagy az anyai ösztön.
Az újszülött osztályon épp nem volt senki. Gyorsan lementünk, Bálintot megszúrták a sarkán. Az akció mellett egy másik nővérke mobilozott. Persze amikor Bálint megkapta a szúrást ordítani kezdett. Azt hittem én is elsírom magam, mikor is a telefonáló nővér közölte:
– Nem hallom, mit mondasz, mert itt ordít egy gyerek.
De ezt olyan hangsúllyal és mellé lefitymálva nézett a Fiamra, hogy azt hittem ott azon nyomban képen törlöm (persze a hormonok is tomboltak még bennem).
Ezután még egy orvos megnézte Bálint minden funkcióját. A hallást, a mozgást stb. És persze a Kicsim itt is adta magát. Rögtön mosolygott rá. Erre a doktornő felkiáltott:
– Gyertek ezt nézzétek meg, ilyet még nem láttatok, hát mosolyog.
Aztán jött a következő döbbenet, hogy tartja a fejét is.
Hát persze, hisz úgy sokkal többet tudott látni. (Szóval az analízis megmutatta az előnyeit.)
Végre mehettünk haza. Összepakoltunk. Bepakoltam a Fiam a babahordozóba. És hazavittük.
Otthon semmi nem volt neki új, úgy nézett körül, mint aki már járt itt. És igazából így is van. A pocakban már mindent látott.:)
De erről majd a folytatásban.
10 hozzászólás
-
Életem legszebb napja volt 2013.03.04 mikor Maxim megszületett 🙂 aznap már a 4. napja hordtam túl a Babómat és nem hittem,hogy ki fog bújni. Délelőtt a 2. oxitocinos infúzió után (nem segített) Anyum felhívott és mondta,hogy ő tudja,hogy ma fogok szülni,mondtam neki,hogy nem hiszem mert nincsenek fájásaim 🙁 Párom bejött délután fél 2-kor és akkor már 5 perces fájásaim voltak, felküldtek a szülőszobára,de csak bő 1 ujjnyi voltam,mondták h sétálgassak. Megtettem és 6-kor bent voltam a szülőszobán 2-3 perces fájásokkal és bő 2 ujjnyira kitágulva 🙂 Hívtam anyumat és páromat,hogy jöhetnek. Nekem Anyum jött be a szülőszobára(lehet,hogy valakinek ez morbid) de nekem a legnagyobb segítséget nyújtotta,hogy tudtam ő bent van(4 gyermeket szült), végül 21.55-kor alig 4 óra vajúdás után megszületett Maxim Gábor 3150 grammal és 52 centivel vákuumal. Hatalmas fájdalom volt, sajnos a koraszülöttre került,de életem legszebb és legcsodásabb napja volt!! Aznap Anyává váltam, ami sajnos nem mindenkinek adatik meg!
-
Nekem az Ádám most lesz 14-én 14hónapos,és minden percére emlékszem annak a napnak,amikor született.Sokáig megmaradnak az emlékek.Pláne,ha még le is írja az ember.Én mostanság szeretném leírni,hogy örökre megmaradjon.Míg az Ádám pici volt,nem igazán volt időm napló írogatni.Most utólag megteszem!:))
-
:quot;) ejha, 🙂 huuu, kirázott a hideg, jó értelemben, 🙂 azt tudom én is, hogy amikor kiemelték a babát, akkor úgy elkezdtem sírni, hogy azt hitték, hogy baj van. Meg is kérdezték, hogy jól vagyok e? 🙂 Ezt az érzést tényleg nem lehet leírni. Ahogy az egyik kedvenc dalom is mondja, quot;nem lehet leírni, ezt érezni kellquot; Az őrzőbe beengedték Csabit, ott is sírtam, mikor megláttam őt, 🙂 Rettenetesen hálás voltam neki, és azóta is, ha ránézek a babámra, nem akarom elhinni, hogy ő van nekem. Amikor az első héten lepihentem és a baba sírásra ébredtem, akkor azt sem tudtam, hogy hol vagyok. 🙂 Láttam, hallottam a babámat és arra gondoltam, hogy remélem, hogy ez nem csak álom, 🙂 Holnap lesz 6 hónapos, 🙂 De ezek az élmények itt maradnak a szívem mélyén, Remélem, hogy nagyon sokáig, 🙂
-
Reni!Egy az egybe!Nálam is ez volt!:))Ádámom is császárral született 21.38-kor.Mikor kiemelték,egyből vitték méricskélni,csak a fejjel lefelé,kiabáló babát láttam egy fél másodpercre.Közben hallottam,hogy azt mondják,milyen életerős baba.Majd odahozták lepedőbe burkolva,amiből csak a buksija látszott ki,arra tudtam neki egy puszit adni,és elszaladtak vele.Eközben engem varrt össze a dokinőm.Mindeközben olyan érzések keringtek bennem,amit megfogalmazni,leírni nem lehet.Kisbabám született!:)Miután a dokinőm összevarrt,jött a beteghordó,és annyit mondott: ne ijedjek meg,a lábaim a sajátjaim,még ha nem is érzem.Majd irány az őrző,útközben még a párommal és anyukámmal is tudtam egy pár szót váltani,potyogtak a könnyeim.A fiam világra jövetele utáni,másik boldog pillanatom az volt,mikor a párom könnyek közt,azt mondta nekem,hogy Köszönöm!Az őrzőbe nem jöhettek be.Az éjszakás nővérnek,én voltam az egyedüli quot;ápoltjaquot;. Sok dolga nem volt velem.Bár sokáig nem tudtam elaludni,csak az elmúlt órák eseményei jelentek meg szemeim előtt.De valamikor csak sikerült elaludjak,mert hajnali 5 órakor a nővérke ébresztőjére ébredtem.Irány a fürdő.A nővér felajánlotta a segítséget,de én inkább igyekeztem egyedül megoldani a mosakodást.Az őrzőből,reggel 7-re kerültem át osztályra.Épphogy elfoglaltam az ágyamat egyből hozták a fiamat.Nagyon fura érzés volt.Ott volt,csendben szunyókált a quot;kocsijábanquot;. Néztem,és néztem,csodáltam a pofiját,kezecskéjét.Egy az egybe az apjára hasonlított,még elcserélni se tudták volna!:D Megint szerelmes lettem!A fiamba!Ám ez,most már egy olyan szerelem,ami soha nem múlik el!:))A kórházba tartózkodásunk,pár napja alatt pozitív,és sajnos negatív hatások is értek.A negatív,inkább a csecsemős nővérekre vonatkozik.Alig vártam,hogy hazaérjünk.Vasárnap este szültem,és csütörtök délelőtt engedtek haza minket.Nagy volt az izgalom,a párom ekkor foghatta ténylegesen először meg a kisfiát.Eddig a pillanatig,ha jött látogatóba,csak üvegfal mögött láthatta.Csodás pillanatok voltak ezek.És bár sem fotó,sem videó nem készült,mint a legtöbb családnál,nekünk ez örökké élő kép marad a fejünkben,és minden egyes pillanatkor,mikor a fiúnkra nézünk.Annak ellenére,hogy foglalkoztam már kicsikkel,rettenetesen izgultam,hogy mi lesz,ha hazaérünk.Az első esténk még igen bizonytalanul telt el,majd szép lassan előjöttek bennem az anyai ösztönök,a mai napig ezen ösztöneimre hallgatok.Rettenetesen erős kötelék van a fiam és köztem!
-
Az én szülésem menete sem volt egyszerű menet.2010.11.06,-r voltam kiírva Bencikével, de ő úgy gondolta hogy még sziesztázik egy kicsit, így 3 nappal később gondolta hogy kibújik.A szülés napjának délelőttjén még bent voltam NST-n.Haza mentem és este mikor apa haza ért a munkából kezdődtek a fájások.Ott tanakodtunk, hogy most akkor induljunk a kórházba vagy sem.Akkor még vidéken laktunk és kb. 20 perc volt az út kocsival.(nem kellett mentő mert akkor csak 8 perces fájásaim voltak)Amikor beértünk, akkor az ügyeletes doki egy tanulóval próbálta megcsináltatni a magzat víz vizsgálatot, hát neki nem sikerült, így ő is meg csinálta.Hurrá.Akkor azt mondta, hogy nem lesz itt még szülés, de menjünk fel a szülőszobára és majd meglátjuk.Ez volt este 8kor.8.30 körül adott be méhtágítót és hallottam amikor azt mondta a szülésznőknek, hogy aki nem szül meg 10 ig, azzal nem foglalkozik.Hát ez kb.így is volt, mert hajnal kettőkor jött oda tiszta álmos fejjel(az előtt kel fel)és nézett meg.Az egészben az volt a poén, hogy volt fogadott orvosom és kérdeztük is hogy szólhatunk-e neki, erre ő azt mondta hogy majd értesítik nem kell aggódni, majd jön.Ez ment hajnal 4,30ig, mikor már ott jártunk hogy a magzatvíz is elfolyt, akkor szóltak a dokimnak(aki le is #39;cseszett#39;hogy miért nem szóltunk hamarabb)És még az is quot;viccesquot;volt a történetben hogy nem adhattak addig semmilyen fájdalom csillapítót, amíg nincs ott a dokim.A fogadottam bejött 5.20 körül és a kicsim megszületett 06.05kor.Akkor ideadták egy pillanatra, majd apa is foghatta egy kicsit és elvitték.Eztán engem összevarrtak, mert nem csináltak gátmetszést de én szétszakadtam, mert nagy gyerek volt(3.60 kg és 56 cm).A bent töltött négy nap számomra kellemes volt.A csecsemősök segítőkészek voltak és a szobatársaimmal is jól kijöttünk.Hát ez az én kis történetem.:)
-
Ami még érdekes, hogy azóta én is rohadt érzelgős lettem, pedig soha nem voltam :)) ÉÉÉS ami a legviccesebb, hogy ezt sem gondoltam volna, de para-mami vagyok =) Főleg azóta, hogy 3 hetesen 3 napot kórházban töltöttünk a reflux miatt 🙁 Tényleg úgy érzem a szülés óta, hogy a szívem a testemen kívül dobog és ez míg élek nem múlik el soha 🙂
-
huuu, csodaszép emlékek jutnak eszembe, 🙂 kösz ezt a témát, 🙂 az én amúgy is érzékeny lelkemnek jól esnek az ilyen olvasmányok, 🙂 Nitu, ez nem semmi. A mellettem fekvő anyukától is quot;elvettékquot; a babáját. Rossz volt látni, hogy én babáztam, ő meg fejte a tejcit a picinek és vitte az intenzívre, 🙁 De ami a legjobb, nemrég találkoztam velük Auchanban. A babája erősebb és nagyobb, mint az én Nita babám, 🙂 Szerencsére meggyógyult. 🙂 Apa nekem is nagyon hiányzott. Pláne, hogy alig engedték be, mert kimenni nem volt nekem szabad (a varratom miatt). Tényleg, szerda este szültem, pénteken délután mikor apa jött, ültem az asztalnál egy széken és arra emlékszem, hogy úgy mostak fel. Valamitől elájultam. Várveszteség? nem tudom. Pedig jó evő voltam ott is, ittam, ettem mindent, amit hoztak, 🙂
-
Reni, ha már így kezdted a sort, én folytatom 🙂 Nekem sima szülésem volt, 17:45-kor 🙂 Mivel 4 héttel hamarabb jött picúr, ezért a szülőszobán óriási fehér köpenyes nézőközönségem volt (mivel menet közben kiderült, hogy oktatókórház), aminek nem örültem annyira eleinte, de a tolófájásoknál már nem láttam, hogy hányan és kik, csak a fehér köpenyeket, arcról pedig a szülésznőt és a hallgatóját, az orvosomat és hallottam Anyukám hangját (ő tartotta a fejemet). Amint kibújt babuci (csak a hátát láttam) el is siettek vele, hogy megvizsgálják, minden rendben van-e meg a szokásos rutin, Anyukámat elküldtem, hogy menjen vele.Maradt az orvosom és a szülésznő, majd az orvos összestoppolt.Na az kínkeserves fél óra volt, esküszöm jobban fájt, mint a szülés (nem csoda, varratszedéskor kiderült, hogy 14 varratom volt, 5 külső, a többi belső).Ezért nem értették a lányok a kórteremben a 2-3 varratukkal, hogy miért nem bírok ülni azon a kőkemény széken az asztalnál :))) 8-ig még bent voltam a szülőszobán, kaptam méhösszehúzó infúziót, aztán átsétáltam a lábamon a kórterembe.Ott hárman voltunk, a másik két lány babázott, nekem meg azt mondták, hogy mivel túl pici (2300 g és 45 cm) és gyenge a babám, nem lehet velem, csak ha bemegyek hozzá a csecsemőosztályra és csak Apa jöhet még be oda megnézni a kicsit.Ettől nagyon elkeseredtem.Este még elsétáltam megnézni őt (mert a szülés után csak pár másodpercre mutatták meg, teljesen be volt bugyolálva, az arcán kívül semmit sem láttam, de azt sem tudtam megnézni igazán, mert utána vitték a melegedőbe), kicsit megnyugodtam mert láttam, hogy jól van és gyönyörűséges =))))) Egy rettentően hosszú éjszaka következett.A sokktól és a gáttáji fájdalomtól egy percet nem aludtam, alig vártam, hogy reggel legyen, mehessek megnézni az én kicsimet.Rossz volt nagyon, mert úgy éreztem üres vagyok, hiányzik valami, a másik felem 2 szobával arrébb volt 🙁 Eljött végre a reggel, mentem a kicsimhez látogatóba és akkor nagyon boldog voltam, mert mondták, hogy kifogástalan állapotban van, kivihetem magamhoz :))))) Utána végig velem volt egész nap, csak éjjelre vittem be.Egész nap 2 óránként etetnem kellett az aluszékony csöppségemet (mert pici volt a súlya) 20 perc próbálkozás a szopival (persze ehhez is gyenge volt még), aztán fél óra kínlódás a fejőgépen, illetve kézi fejés a nővérkéktől, a kínkeservesen kinyert pár ml tejecske megitatása vele, majd pótlásként tápszer.Mire ezzel végeztem kezdhettem elölről.Közben látogatók tömkelege.Az egész napos kimerültségtől az éjszakát nem mertem vállalni, féltem, hogy elalszom az etetéseket (ő is elaludta volna, mert sárga volt kicsit és egész nap aludt, én keltegettem enni nagy nehezen), így betoltam a csecsemőosztályra.4 nap után jöhettünk haza, amit már nagyon vártam, de féltem is, hogy mihez kezdek vele a nővérkék nélkül.A csecsemős nővérek angyalok voltak, nagyon sokat segítettek, a kicsinyem volt a kedvenc, mert ő volt a legapróbb, így elnevezték Zsebibabának, aztán már csak Zsebi hercegnő volt =)))) Hát így telt el a 4 nap, a rossz csak annyi volt benne, hogy utálom a kórházakat és Apa sem volt velem ott végig és hiányzott.Nagyon negatív tapasztalatom nincs.
-
huuu, 🙂 Császárral szültem. Este 21:20kor. Amikor elvitték babát és apa is vele ment, valahogy mindenki eltűnt körülöttem, csak a doki maradt, aki szépen összestoppolt, XD kellemetlen élmény. de túléltem, 🙂 a következő kocka az az, hogy jött a beteghordó és feldobta a lábaimat, láttam őket, de nem éreztem, 🙂 fura volt. Betoltak a babámhoz, megnéztem és toltak tovább az őrzőbe. Ott szenvedtem hajnali 5ig, 🙂 a hátamon feküdtem, én úgy nem tudok aludni, főleg, hogy a párna is lapos volt, ez rossz volt. Hajnali 5kor jött egy nővér, 🙂 Közölte, hogy quot;lányok, most elmegyünk mosakodniquot;. Ooo, mondom quot;De jó, végrequot;. Aha, csak azt nem tudtam, hogy mindezt a lábamon kell megtennem. Magamtól felülni, stb… Nem írom le részletesen inkább, mert mindenki máshogy éli meg, de büszke voltam magamra, hogy a 4ből én voltam az első, aki felült, 🙂 Akkor jutott eszembe az, hogy egy egyszerű mozdulat milyen nehéz tud lenni. Csak felülni, 🙂 Jó, kaptunk egy kis löketet, mert a nővérke közölte, hogy aki előbb elmegy mosakodni, mehet át a kórterembe és megkapja a babáját, 🙂 🙂 Így is lett. Közel egy órás művelet volt minden, derékszögben közlekedtem, fél perenként 1 lépés, DE SIKERÜLT. Odahozták babát, 🙂 7körül. Ezen a napon és az első éjszakán mindig ott volt valaki, amikor kellett. Nem is tudtam volna lábra állni magamtól, ha baba sír. 20 perc alatt maximum, 🙂 Köszönettel tartozom a nővérkéknek, rettenetesen segítőkészek voltak, és csak első éjszaka vitték el babát az őrzőbe, utána már könnyebb volt, fel tudtam kelni hozzá és napról napra ügyesebb lettem, 🙂 Én a kajával is quot;meg voltam elégedvequot;, 🙂 nem vagyok válogatós. szerdán este bújt ki a baba, vasárnap 9kor már mehettünk is haza, 🙂 a csajok, akikkel a kórteremben voltam, ők is nagyon kedvesek voltak, kellemes quot;4quot; nap volt ez ott bent.
Leave a Comment
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Szné L. Anna
Az én drágám úgy döntött, hogy hajnali baba lesz. Még előtte nap reggel voltunk viziten a dokibácsinál. Mindent rendben talált, de a vizsgálat után már éreztem, hogy ez így nem kerek. A pocak keményedett, már sehogy sem volt jó. Az egész nap így telt el. Estére beültem egy kád vízbe lazítani, beszélgetni a kislányommal, majd lefeküdtem és elaludtam. Éjjel arra ébredtem, hogy történések vannak. Még szerencse, hogy a törölközőt az ágy mellett hagytam… Apus! Ébresztő! Szülünk!
Éjjel kettőre a kórházban voltunk. Innen már összefolynak kicsit a dolgok. A kötelező rutinvizsgálat és adminisztráció után elláttak és felkísértek a szülőszobára. Kaptam kéjgázt, de csak a fejem kavarta össze, fájást nem csillapított… Végül az orvosom úgy döntött, császár legyen, mert a lánykámnak leesegetett a szívverése. Kereken 4:00-kor megszületett Rékababa.
Megmutatták két percesen az első Apga teszt után. Sehol egy vérfolt, csak a feneke volt magzatmázas, nyöszögött, prüszkölt és panaszkodott. Dundi volt, meleg és selymes bőrű. Mivel csak odatartották a fejemhez míg engem stoppoltak csak pár percre láthattam. Miután rendbe tettek átvittek a poszt-operatív őrzőbe. Valamikor 11 felé hozták be a kicsiket megmutatni. Épp aludt a drága, de felébredt és kinyitotta a szemeit, mikor a karomra fektették. Szerettem volna megszoptatni, karra venni rendesen, megnézni alaposan, de még nem kelhettem fel. 🙁
Délután 4-kor mobilizáltak. Mese nem volt, menni kellett. Jobban ment mint vártam. A fájdalom is elviselhető volt. És persze hajtott a dolog, hogy lássam a gyermekem. Este 6-kor volt „gyerekosztás” és szopiidő. Hozták is szépen. Rékus nem cicózott. Rögtön rátapadt a cicire és szívott, mint az ipari porszívó. Hála az égnek gyakorlatilag rögtön volt tejem. Rengeteg. Ezen az is sokat javított, hogy a szoptatós nővérke első nap megmutatta hogy kell fejni és segített is (mellszívót nem használhattam, mert berepedtek a bimbóim és vérzett). Ettől kezdve tényleg annyi tejem volt, hogy az egész ujjszülött osztálynak elég lett volna. Mind a két szárnynak. 🙂
Én is szerettem volna külön egy ágyas szobába kerülni már ezt az elején megbeszéltük párommal és csak javasolni tudom mindenkinek. Nyugi volt, a gyerkőc velem volt végig, kivéve első éjszaka, mert akkor a császár miatt még nem engedték. Második éjszaka én vittem át a gyerkőcöt az ujjszülött osztályra a többi babához, mert a fejem nagyon elkezdett fájni (a gerincbe adott érzéstelenítő miatt) és úgy gondoltam jobban fogom bírni a gyűrődést a későbbiekben, ha most kialszom magam. De onnantól kezdve már egész nap velem volt a gyerek, csak fürdetni vitték el.
Lánykám egész nap aludt, ha fel is ébredt, nyekergett egy keveset, mert éhes volt. Rögtön kapott cicit és aludt is vissza. Már három naposan mosolygott, amin a vizitáló doktornő is meglepődött. Hétfőn szültem és pénteken jöhettünk haza. Akkorra Réka már hízni kezdett. A fejét is próbálta emelgetni. Erős, nagy és szép baba volt! 🙂