Töklámpás készítés (19. hónap)
Bálint 84 hetes lesz a héten. Nem dolgozom, így Esztergomba megyünk Anyuhoz. Mikor megérkeztünk Bálint rögtön a nyuszikáimhoz sietett és simogatni kezdte őket. Persze a bent lévő cicámat is megsimogatta. Örülök, hogy sikerült megtanítani, hogyan szeresse az állatokat.
A héten eszünk:
- Bableves- ebéd
- Rántott húr krumplival- ebéd
- Sült sütőtök – nasi
- Szőlő- nasi
- Kakaó, croissant- reggeli
- Nutellás kifli, kakaó- reggeli
- Húsleves – ebéd
Otthon lementem a pincébe és előszedtem a régi játékaimat. Igazából egy régi dupló legót kerestem, de azt nem találtam. Azért vittem fel a lakásba pár régi holmit. Bálint az én játékporszívómat helyezte előtérbe. Majd persze zongorázni is kellett.
Bálint imád kosarazni. A pincében találtam egy kis kosárpalánkot, amit az ajtóra lehetett tapasztani. Egy idő után már a tappancsokba ő maga is be tudta illeszteni a kosárpalánkot. Ezt sokkal nagyobb gyerekek tudják csak megtenni, mert nagyon jó precíziós képesség kell ehhez. Ezzel játszott a fiam. Dobált bele papírgalacsint, mert a labdáját nem találtam. Erre persze már a cicám is beszállt a játékba, Bálint nagy örömére.
Találtunk még ügyességi játékokat is. Bálint ezekkel is mind játszott.
Sajnos szomorú percek is voltak otthon. Meghalt ismét egy nyuszim, ezt is mentünk eltemetni. Bálint az ablakból figyelt, ahogy az ablak alá temetjük a nyuszimat.
A hét közepén hazamentünk Pestre. Itt Bálinttal sokat olvastunk. Most még mindig a Baba lexikonja tetszik neki, de van egy új kedvenc is. A közlekedj okosan. Itt a táblákat már felismeri, és persze tudja azt is, hogy ha piros a lámpa akkor állj van.:)
A héten újra próbálom tanítani, hogy adjon puszit, de nem tetszik neki. Én pedig emiatt szomorú vagyok.
Esténként diafilmet nézünk. Nagyon sok filmem van még az én kiskoromból. Most a Makk Marci kirándul, és a Dia Dani űrutazását nézzük. Bálint behelyezkedik a párnára és onnan figyeli a mesét. Ha valami érdekeset lát, akkor felpattan és a falon mutatja nekem. A héten még a Telhetetlen méhecskét is végignézzük, ami már egy egész hosszú mese.
Az egyik este megint érdekes dolog történt. Anyu épp elment haza, mikor Bálint felállt az ágyon és hevesen mutogatott a bejárati ajtó felé. Sötét volt, mert már altattam a fiam. Percekig állt és mutogatott, közben sziázott és integetett. Kérdeztem mi van ott, mire Bálint azt mondta néni…Egy halvány körvonatal én is láttam „állni” a konyhaszekrény előtt, de nem voltam biztos a dolgomban.
Ha anyuval megy Bálint sétálni, akkor a Rákos – pataknál mindig megállnak kacsát etetni. Ez már amolyan szeánsz. Bálint mindig várja ezt, gondolom a kacsák is. Ha a kacsák már jól laktak, akkor megvannak a helyek, amiket végignéznek. Van két kedvenc kutyus, akihez elmennek az utcában. Bálint néha nekik is ad perecet. Majd van egy elhagyatott ház, ahol kiscicák születtek. Őket is mindig meg kellett nézni.
Azzal, hogy jön a rossz idő, Bálint hisztije is előtérbe került. A héten egyik este nem engedtem neki, hogy a termosztátot tekergesse. Ekkor égtelen hisztibe csapott. Leült meztelenül a földre – mert épp lefekvéshez készülődtünk már. Próbáltam vigasztalni, anyu énekelt neki, de semmi, egyre jobban belelovalta magát. Ekkor otthagytam. Magától pár perc alatt megnyugodott. Utána persze ölbe vettem és megpuszilgattam, de amíg hisztizett esély sem volt rá, hogy megnyugtassuk.
A hét végén mi is csináltunk töklámpát. Sikerült szereznünk egy jókora tököt. Bálint élvezte a dolgot. Az előszobában leterítettünk egy újságpapírt, megrajzoltuk az arcot és elkezdtük kivágni. Bálint igazából az alkoholos filccel ügyködött addig. Sikerült az egész járólapot összefirkálnia- még szerencse, hogy le lehet mosni. Miután a töklámpa fejét levágtuk, Bálint kihalászta belőle a tök belsejét. Na ez már tetszett neki.
Miután gyertyát is tettünk bele, nagyon elcsodálkozott. Mosolyogva vette tudomásul, hogy elkészült a nagy mű…
A héten az órát is visszatoltuk, kíváncsi leszek Bálint napirendje mennyire borul majd fel.
%%wppa%% %%slide=15%%