Egyéb

Vajna Timi félti a testét a terhességtől

Kép forrása: NLC

Nemrég még arról szóltak a hírek, hogy a pár nemsokára gyermeket szeretne. Nagyon örülnének egy kisbabának. Timi azonban a napokban mégis úgy nyilatkozott, hogy félti a testét a terhességtől. Sőt egy baba teljesen felfordítaná az életét. Hiszen nem csinálhatja mellette már azt, amit szeretne.

A szoptatással és az esti felkeléssel kapcsolatban is fenntartásai vannak a fiatal feleségnek.

Ezért a két éve férjnél levő Timi úgy érzi, nincs még itt az ideje a gyermekvállalásnak. Azonban azon is elgondolkodtak már, hogy ne ő hordja ki a férje gyerekét.

“Egy kisgyermek gondozása minimum két évet vesz el egy nő életéből, ráadásul az anyaság nullától 24 óráig tartó szolgálat. Egyelőre nem is tudom elképzelni, hogy terhes legyek, a szoptatásról nem is beszélve. (…) Az orvostudománynak hála, már a lombikprogram sem nagy ördöngösség, és az adoptálás sem kizárt. Mindenképpen kislányt szeretnék!” – mesélte a kormánybiztos felesége, aki béranyát azonban nem fogadna; ha már megfogan a baba, akkor azért inkább ő maga szülné majd meg.

Forrás: 24.hu
Kép forrása: NLC