A héten a kapcsolatanalízis hosszúra nyúlt. Legalább is nagyon mozgalmas volt, ezért hosszúnak tűnt. Szerencsére szinte rögtön mehettem a Picimhez. Egy órával korábban mentem ezen a héten, azonban ezt megbeszéltem még otthon Bálinttal. Mire megérkeztem, teljesen éber volt.
Mivel már közeleg a szülés (már csak 2 hónap van hátra), óriásinak láttam a Fiamat. Mosolygott rám, majd ölbe jött és beszélgettünk. Ismét mutattam neki a családom tagjait. Itt mindeninek dobott egy puszit.
Most már nagyon fontos volt, hogy a szülésen kívül bármiről beszélhetek, azonban azt semmiképpen ne említsem, nehogy „kedvet” kapjon a Picim és már ki akarjon jönni.
Természetesen az első kérdések között volt az, hogy mikor jöhet már ki a hasamból. Kicsit zavarba jöttem, mert nem tudtam mit mondjak, de segítségre azt feleltem, hogy már nem kell sok idő, azonban még várnia kell egy kicsit. Fejlődnie kell.
Ezután magamról mutattam egy képet. Látszott a hatalmas pocakom. Mondtam, ott van bent ő. Erre nagyon rácsodálkozott, hogy milyen pici.
Elmeséltem, hogy még most ilyen kicsike, de nagyra fog majd nőni, ahogy halad az idő.
A vezető szerint ismét az okosságát mutatta a Kisfiam, mikor megkérdezte, hogyan lehet az, hogy én kint is vagyok és bent nála is. Még meg sem született, de olyan kérdéseket tett fel, amikre magam sem tudtam a választ. Megpróbáltam elmondani neki, hogy én kint vagyok, csak a gondolataiban vagyok vele. Így tudunk egymásról már ilyen sok mindent.
Persze ebből a kérdésből automatikusan jött is a következő, hogy hogyan fog kijönni a hasamból?
Erre azt kellett válaszoljam, hogy mindent meg fog tudni idejében. És mindenről részletesen fogunk beszélgetni. Szerencsére tovább nem firtatta a dolgot, csak rávágta, hogy jó! És már nem is izgatta a kérdés.
A beszélgetés után játék következett. Azonban rendesen nem láttam, hogy mivel játszik. Nem tudtam megállapítani, hogy mivel is foglalatoskodik éppen. Az analízist vezetője felvilágosított, hogy egy ilyen kis gyermeket még nem köti le hosszú ideig semmi, majd úgyis megtapasztalom.
A játék végeztével újra hozzám szaladt és bújni akart. Mondta, hogy szeret. 🙂 Hihetetlen élmény volt. Meg is lett dicsérve, hogy nagyon jó, hogy ilyen szeretet teljes gyermek (és igen, születése után már 5 hónaposan puszit adott, 7 hónaposan pedig állandóan jött bújni még játék közben is, ugyanúgy, ahogy én azt idebent láttam).
Én is elmondtam, mennyire szeretem és megpuszilgattam. Ez nagyon tetszett neki, mert hangosan kacagott.
Sajnos ezután lejárt az időm és mennem kellett. Én mindig szomorkásabb voltam, mikor jöttem el, de láttam a Babámon, hogy ő nem az. Visszament játszani vagy épp aludt mindig, mikor eljöttem. Így ez egy kicsit megvigasztalt, hogy nem sírva hagyom ott őt.
Most is integetett, mikor elbúcsúztam.
Legközelebb is ebben az időpontban kell majd mennem. Még elmeséltem az analízist vezetőnek, hogy a Fiamhoz órát tudnék igazítani (ez a születése után is megmaradt).
Azt válaszolta erre, hogy ez jellemző a kapcsolatanalízises babákra, hisz különlegesek.
Hát nekem tényleg ő a legkülönlegesebb…
Anonymous
Hihetetlen ez a Pocak kapcsolat. Hova fejlődött már a tudomány!!!