Egy régi mondás szerint a nők két dolog érdekében mindent képesek megtenni:
azért, hogy terhesek legyenek és azért, hogy ne.
A teherbe esés lehetőségeinek latolgatásával egyre több oldal foglalkozik, mivel a gyermekvállalás időszaka manapság egyre hátrább csúszik, ezért egyre idősebb édesanyák kiálthatnak fel, hogy „igen! Végre terhes vagyok!”. A biológiai óra ketyegésével egyre inkább vágyottá válik a trónörökös megfoganása. Viszont ez fizikailag egyre nehezebb, hiszen ha szellemileg frissnek is érzi magát egy harmincöt éven túli anyuka, a teste nem áll ellent az idő múlásának. Ugyanakkor, ha teherbe is esik, akkor a testének nehezebb kifogástalanul kihordania a magzatot.
A teherbe esést segítő hormoni szintű beavatkozások ma már szinte teljesen elfogadottak, ennek ellenére sokaknál még ez sem hozza meg azt az örömteli pillanatot, amellyel megfoganhatna a kisgyermek. Jellemző azoknál a nőknél, akik nagyon szeretnének kisbabát, hogy majd’ minden termékeny időszak elteltével, szinte már valóságképpen érzik azokat a tipikus tüneteket, amelyek a várandósság elején jelentkeznek. Szinte biztosra mondják, hogy „terhes vagyok” még azelőtt, hogy ezt bármilyen kézzelfogható bizonyíték alátámasztaná. Ez leginkább amiatt történik, mert a vágy megelőzi a valóságot és egy kis alhasban érzett szurkáló fájdalmat és egy kis szédülést már kész tényként kezelnek.
Mindenképpen javasolt számukra az, hogy ne akarják túlságosan a megtermékenyülést, mivel a stressz bizonyítottan csökkenti a szervezetben a progeszteron szintjét, így az akarás tulajdonképpen a cél elérését akadályozza meg. Mindemellett sokkal örömtelibb bejelenteni a családnak azt, hogy „terhes vagyok” ha nem görcsöl rá a jövendőbeli kismama túlságosan.